Pannóniával kereskedtek a nógrádi germánok
2006. december 12. 11:00
Korábban
A nógrádi germánok hagyatéka
A legtöbb ismeretet az i.sz. 4. században itt állt germán faluból szerezték a szakemberek. Lakói között már kézművesek is voltak, akik edényeket készítettek, borostyánból gyöngyöt, míg agancsból fésűt faragtak. A lakosok a pannóniai területek vásárait is látogathatták, amiről a római edénytöredékek és üvegek, valamint bronzpénzek árulkodnak. Építményeik közül egyet sikerült feltárni: egy félig földbe mélyített, közel négyzet alaprajzú házat, amelynek tetőszerkezetét 6 oszlop tartotta. Kemence nem volt a házban.
Női sír az 5-6. századból - nézze meg a feltárás képeit galériánkban! |
A legfiatalabb leleteket az 5. századra keltezhető germán női sírok jelentették: két igen mélyre ásott sírt sikerült feltárni. Az egyik sírban a csontváz mellett egy üvegpoharat, két aranyozott ezüstből készült ruhakapcsoló dísztűt (fibulát), illetve egy agancsból faragott fésűt sikerült megtalálni. Az elhunyt ruházatát itt apró gyöngyök díszítették, és egy fatörzsből kivájt koporsóban tették végső nyughelyére. A másik sír is tartalmazott két kisebb aranyozott ezüstből készített fibulát, valamint az előző síréhoz hasonló kisebb gyöngyöket. A sírból a fenti leletek mellett még egy aranyozott ezüst fülbevalópárt, illetve változatos anyagú (borostyán, üvegpaszta, karneol) gyöngyöket, valamint egy ezüst csengettyűt is sikerült kiemelni.
A restaurálások, az antropológiai és az egyéb természettudományos vizsgálatok jelenleg is folynak, utóbbiak választ adhatnak arra, hogy kik laktak itt a különböző időszakokban, valamint milyen környezet vette őket körül.
(Az ásatási fényképeket Farkas Gábor készítette.)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.