Hódmezővásárhely mindennapjai a diktatúrában
2006. július 19. 10:15
Másfél éves készülődés után megnyitott az Emlékpont múzeum és oktatási központ. A helyi közösségek elmúlt ötven évének mindennapjai személyes és kollektív élményeken keresztül.
Terrorból a retróba Hódmezővásárhelyen
A Terror Háza stábja által készített multimédiás tárlat a mindennapi emberek szemszögéből kívánja láttatni a diktatorikus időszakot. Az intézmény létrehozásában közreműködő történészek közel 150 interjút készítettek, ezeken az egyéni sorsokon keresztül elevenedik meg Hódmezővásárhely közel fél évszázados (1944-1990) történelme.
Több száz tárgy érkezett a helyi társadalom felajánlásaiból, köztük könyvek, kitüntetések, rádiók, 3000 fénykép és helyi vállalatok termékei.
A kilenc tematikus terembe rendezett fotók, interjúk, dokumentumfilmek, és tárgyi emlékek mellett a múzeumban oktatótermek is találhatók, ahol történelemórák, tudományos konferenciák is helyet kaphatnak, valamint a város történelmét feldolgozó adatbázishoz is hozzáférhetünk.
A tanyarendszer szétzúzását, a megszakított hagyományokat a földszinten található elsõ terem eleveníti fel. Egy-egy helyiség foglalkozik a második világháború vásárhelyi áldozataival, bemutatja az egykori ellenállókat, a Fehér Gárda- szervezkedést, és tiszteleg a kivégzettek, illetve bebörtönzöttek, agyongyötörtek és tönkre tett életek előtt.
Papok, lelkészek vallanak arról, hogyan tudtak a vallás és egyházellenes ideológia szorításában megmaradni, hitet tenni, utat mutatni. Feltárul az erőszakszervezetek, az Államvédelmi Hatóság és a munkásőrség és az ügynökök által uralt időszak is. Személyes sorsokon keresztül elevenedik meg 1956 és a rákövetkező megtorlás.
A Kádár-korszak puha diktatúráját az emeleten idézték meg: itt kapott helyet az ipar, a tervgazdálkodás, a kötelezõ állami ünnepek, vagyis a mindennapok világa. A helyi gyárak, üzemek termékei, köztük az egykori hódgépes, elektromos meghajtású Puli kisautó is látható lesz az egyik emeleti teremben. Vásárhely gazdag művészetét bemutató "galériába" is várja a látogatókat, akik a retró hangulatú sportbüfében fejezhetik be "idõutazásukat".
A 2006. augusztus 1-ig mindenki számára díjmentesen látogatható kiállítás a hódmezővásárhelyi látogatóknak lakcímkártya felmutatásával ingyenes.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap