Interaktív József Attila a Jövő Házában
2006. július 5. 15:00
A tavalyi évet a Magyar Köztársaság Kormánya emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig lehetővé tette, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum bemutassa József Attila életéről és költészetéről készült multimédiás kiállítását. Ez látható most nyáron a Jövő Háza Kiállítás keretében.
Korábban
A kiállítás címe: Eszmélet. József Attila motívumokban és képekben rendkívül gazdag, bonyolult érzelmi és bölcseleti tartalmakat is megfogalmazó életművében ez a vers reprezentálja leginkább a létbe vetettség időbeli kereteinek tudatosításával a 20. századi ember érzésvilágát, egyúttal a József Attilára oly jellemző magatartást is, amellyel a világ rendjét, benne az ember helyét kutatta, s azt a bátorságot is, amellyel szembenézett az egzisztenciális következményekkel járó tapasztalatokkal.
A modern technikai eszközöket felvonultató virtuális kiállításban József Attila költészetét és életútját, tárgyi hagyatékát új technológiák segítségével mutatják be. Az elektronikus grafikai arculat és a videó background animáció segítségével látványos és modern, ugyanakkor az életmű bemutatásának tárgyias formáját választották. A szervezől modern tipográfiával, kompozitálásos technikával egységesítették a bemutatandó kéziratok, fotók, könyvek és dokumentumok képeit az archív felvételekkel. Kivételes esetekben háromdimenziós modellezést is alkalmaznak.
A hét plazma tv-n és két számítógépen bemutatandó anyag, valamint az audió eszközök segítségével meghallgatható versek a szervezők reményei szerint fölkeltik az érdeklődést József Attila költészete iránt. A programot úgy állítják össze, hogy a látogatók az információk között barangolva saját tempójukban, több szempont szerint juthatnak el az adatok mélyebb rétegeihez. Az így elérhető információtömeg segítségével átfogó képet alkothatnak József Attila életéről és munkásságáról.
Nyitva: Kedd-vasárnap: 10.00-18.00
Megtekinthető a Jövő Háza kiállításra szóló jeggyel.
Helyszín
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.