Kiválasztották a vörös khmerek perének bíráit
2006. május 5. 11:00
A kambodzsai legfelsőbb bíróság kiválasztotta csütörtökön azokat a bírákat, akik a népirtással és emberiesség elleni bűntettekkel vádolt `vörös khmerek` perében ítélkeznek majd.
Korábban
Részlet a Phnom Penh-i |
A bírósági eljárás, amelyet az elmúlt években elsősorban pénzügyi okok késleltettek, a tervek szerint júniusban kezdődik a vádirat összeállításával - közölte a bíróság szóvivője. A mintegy tucatnyi vádlott meghallgatása azonban legkorábban 2007 második felében kezdődhet el.
A Pol Pot vezette szélsőséges, maoista "vörös khmerek" 1975 és 1979 közötti rémuralma alatt 1,5-2 millió kambodzsai vesztette életét. Az utópisztikus "paraszti társadalom" létrehozása címén gyakorlatilag kiirtották az ország értelmiségét és városi lakosságát.
Pol Pot 1998-ban halt meg. Jelenleg csak két egykori "vörös khmer" vezető van börtönben, a többiek szabadon élnek Kambodzsában, és magas koruk miatt félő, hogy nem élik meg a per kezdetét sem.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.