Vakáció Kambodzsában
2003. február 19. 10:37
Az útikönyvek szerint Kambodzsába látogatva két dolgot feltétlenül érdemes megtekinteni: az egyik az Észak-nyugaton fekvő őserdővel benőtt Angkor XII. században épült és a XIX. században újra felfedezett meseszép templomegyüttese, az Angkor Wat; a másik a fővárostól Phnom Penhtől 15 km-re fekvő, a közelmúltban még emberi szenvedés színhelyéül szolgáló, újabban pedig a legtöbb látogatót vonzó `Gyilkos Mező` és a `halálpalota`, Tuol Sleng múzeuma.
Holiday in Cambodia |
1.7 millió áldozat
A francia fennhatóság alól 1954-ben felszabadult Kambodzsa a Norodom Szihanuk uralkodásának aranykorát jelentő évtized után sem tudott kimaradni az Indokínai-háborúból. A háborút követő katonai diktatúra és évtizedes polgárháború után 1975-ben Pol Pot vezetésével a hírhedt "Vörös Khmerek" lettek az ország urai.
A Yale egyetemen a kambodzsai népirtás történetét feltáró program kutatói szerint 1975 és 1979 között Pol Pot és vörös khmerek a kambodzsai lakosság 21 %-át azaz 1.7 millió embert mészároltak le.
A véres polgárháborúk korszaka csak 1993-ban ért véget. Ekkor az ENSZ által szervezett választások nyomán törékeny koalíciós kormányok követték egymást, és alkotmányos monarchia jött létre az országban. Kambodzsa ma 10. tagországként a Dél-kelet Ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tagja.
A Gyilkos mező
A termőföldekkel körülvett futballpálya nagyságú területen körülbelül húszezer ember nyughelyéül szolgáló tömegsír található. Az áldozatok közül sok embert még haláluk előtt megkínoztak. A mezőt szegélyező fákon akasztásra alkalmas hurkokat helyeztek el. A „Gyilkos Mező” közepén egy félgömb alakú üvegvitrinben több ezer koponyát állítottak ki a Pol Pot rezsim szörnyűséges mementójaként.
A vérfürdőt túlélő kambodzsaiak egy része ma idegenvezetőként keresi kenyerét, elkalauzolva vendégeit a borzalmas tettek színhelyeire. Az önjelölt idegenvezetők nagy része Thaiföldre menekülve élte túl a vörös khmerek rémuralmát, megőrizve és továbbadva dermesztő történeteiket a kíváncsi turistáknak.
A Pol Pot rezsim munkatáboraiban a drága lőszer miatt az önnön hatalmuktól megrészegült vörös khmerek fejszét, bambuszbotot, kést használva likvidálták áldozataikat. A gyermekeknél „kéziszerszámot” sem alkalmaztak, fejüket a fák oldalához csapva oltották ki életüket. A rettenetes történetek a mai Kambodzsában pénzzé válthatók: „A turisták dollárjai segítenek abban, hogy feldolgozzuk saját történetünket és országunkét.” – nyilatkozta egy idegenvezető, akinek nagybátyját és nagyapját nyelte el a vörös khmerek halálgyára.
A halál palotája: Tuol Sleng
A kambodzsai munkatáborok bizarr és megdöbbentő öröksége mellett a phnom penhi Tuol Sleng múzeum is rengeteg turistát vonz. Az épületben korábban középiskola működött, majd a Pol Pot rendszer ideje alatt börtönné és kivégzőhellyé vált. Kívülről nézve iskola, belülről azonban a rettenet háza várja a látogatókat: kínzóeszközök, koponyák, vérfoltos falak, amelyekre a több ezer meggyilkolt áldozat fényképét helyezték el.
Az épületből kilépve, újabb szívszaggató látvány fogadja a vendégeket. Minden korú és nemű amputált emberek csoportja alamizsnáért könyörög az emléktárgyakat és frissítő italokat kínáló bódéknál, ahol a turisták rendszeresen összegyűlnek. Kambodzsában az egy főre jutó évi átlagkereset évi 260 dollár. Egy phnom penhi taxisofőr szerint egy koldus jövedelme 3 és 4 dollár között van naponta, ami meghaladja az évi 1000 dollárt is. A koldulás tehát meglehetősen jövedelmező foglalatosság.
Amint a turistákkal megtömött taxik megállnak a „Gyilkos Mező” szélén, rögtön előkerül az önkéntes idegenvezetők és koldusok hadinépe is - történelem, kultúra, mindennapi megélhetés és élni akarás utáni vágy bizarr panorámáját szolgáltatva a külső szemlélőnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap