1 millió turistát vár Kambodzsa
2004. szeptember 15. 16:09
A Kambodzsa északnyugati részén fekvő Angkorban mintegy száz, részben őserdővel benőtt buddhista és hindu szentély található.
Újjáéledő Kambodzsa
A francia fennhatóság alól 1954-ben felszabadult Kambodzsa a Norodom Szihanuk uralkodásának aranykorát jelentő évtized után sem tudott kimaradni az Indokínai-háborúból. A háborút követő katonai diktatúra és évtizedes polgárháború után 1975-ben Pol Pot vezetésével a hírhedt `Vörös Khmerek` lettek az ország urai. Uralkodása első 4 évében Pol Pot és vörös khmerek a kambodzsai lakosság 21%-át azaz 1.7 millió embert mészároltak le.
A véres polgárháborúk korszaka csak 1993-ban ért véget. Ekkor az ENSZ által szervezett választások nyomán törékeny koalíciós kormányok követték egymást, és alkotmányos monarchia jött létre az országban. Kambodzsa ma 10. tagországként a Dél-kelet Ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tagja. A három évtizedes konfliktus után újjáéledő Kambodzsa évente 1 millió turistát vár, 2010-re pedig 2 és fél milliót prognosztizálnak.
|
Lakshmi, a bőség hindu istennője, Vishnu felesége két fröcskölő elefánttal a Siam Reapben található Banteay Srei-nél (nők citadellája) |
|
216 nagy arc látható a Bayon templom 54 gótikus tornyán |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap