Ferihegy régóta a régió első számú reptere lehetne
2006. február 3. 12:07
Korábban
Rákosmező
Rákosmezőt a magyar repülés bölcsőjének tekinthetjük - olvasható a www.aeronews.hu honlapon. A múlt század elején a mai Örs vezér tere környékén található egykori lovassági gyakorlótéren jelentek meg az első repülőgépek, amelyek külföldi minták, illetve a pilóták saját tervei alapján készültek. Az első motoros repülőgép 1909-ben érkezett Magyarországra Kutassy Ágoston jóvoltából. Kutassy első kísérletei eleinte nem jártak sikerrel, sőt elrugaszkodásait inkább gúny övezte. Azonban szerencséjére Louis Bleriot - aki elsőként repülte át a La Manche csatornát -, még ez évben bemutatót tartott a fővárosban több mint 200 ezer ember előtt.
Ennek hatására Kutassynak hamarosan társai is akadtak, és megalakult az első magyar repülési vállalat, a repülőgépek építésével, szervizelésével foglalkozó Aero Rt., amelynek bázisa ugyancsak itt volt. Bleriot bemutatója után néhány héttel elkészült Rákosmezőn az első repülőgéphangár is, amelynek Kutassy "Farman" nevű biplánja volt az első "lakója". Rákosmező fénykorában 16 hangár állt összesen, és alakult egy pilótaiskola is. 1910 júniusában nagyszabású nemzetközi repülőversenynek adott otthont a reptér, amin azonban hazánkat mindössze hárman képviselték a harminc külföldi versenyzővel szemben. Erről a repülőtérről indultak egyébként olyan hazai pilótaegyéniségek pályafutásai, mint Minár Gyula, Dobos István, Takács Sándor, vagy Kvasz András.
A rákosmezei reptér és a repülés úttörőinek emlékműve |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap