Kilencven éves Junkers teljesen fém repülőgépe
2005. december 13. 10:00
90 éve, 1915. december 12-én szállt fel első ízben egy Hugo Junkers által konstruált `J-1` - a világ első, teljesen fémből készült repülőgépe.
Korábban
Tréfát kedvelő katonák találták ki a `bádogszamár` gúnynevet, jóllehet a repülőgép rövidesen elérte az akkor szinte hihetetlen sebességet: az óránkénti 175 kilométert. A tervező nevét és a gépet két szabadalom tette világhírűvé: az üreges repülőgépszárnyakról szólót 1916-ban, az önhordó szárnnyal repülő egyfedelű gépekről szólót 1918-ban adták ki.
Repülési szakértők még ma is ellentmondást látnak abban, hogy a felfedező Junkers a császári Németországban kiszolgálta a fegyverkezési lobbyt, később pedig szoros baráti szálak fűzték művészekhez és pacifistákhoz a Weimari Köztársaságban. Végül a nácik elmozdították, gyárait kisajátították, őt magát pedig még belépni sem engedték azokba. Leghíresebb konstrukciója, a Ju-52 végül is kifejezetten a békés, polgári légi közlekedés céljaira született meg. Hugo Junkers 1935. február 3-án hunyt el. Ma is úgy emlékeznek rá, hogy ő volt az, "aki a hullámbádogot röptette". Légi közlekedési szabadalmainak száma 178.
Az első tisztán fémből gyártott utasszállító repülőgépként ma az 1919-ben először startolt F-13-ast tartják számon, és ez szolgált azóta is minden modern utasszállító mintájául, egészen a Boeing747-ig és az óriás Airbus A380-ig. Az F-13 sikerét azonban a 90 éve felszállt J-1 alapozta meg.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.