Megrongálták a Duna-parti cipőket
2005. július 26. 10:00
Megrongálták a nyilasterror áldozatainak Duna-parti emlékhelyét, a rendőrség lopás miatt nyomoz, rasszista indítékra utaló adat nincs - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
A Roosevelt tér és a Kossuth tér közötti szakaszon három hónapja felavatott "Cipők a Duna-parton" elnevezésű kompozíció a nyilasterror idején a folyóba lőtt embereknek állít emléket. Pauer Gyula Kossuth-díjas szobrászművész alkotása hatvan pár korhű, vasból készült lábbeliből áll, melyeket a parti szegély terméskövére erősítettek.
Az emlékhely három pontján öntöttvas táblákon magyarul, angolul és héberül olvasható a felirat: "Az 1944-45-ben nyilaskeresztes fegyveresek által Dunába lőtt áldozatok emlékére állíttatott 2005. április 16-án". A BRFK sajtóügyeletese a szombati Népszabadság információját megerősítve az MTI-nek elmondta: hétfőn szereztek tudomást a bűncselekményről. Az ismeretlen elkövetők több cipőt kiemeltek a helyéről, és elvittek, illetve megrongáltak.
Az V. kerületi rendőrkapitányság lopás megalapozott gyanújával nyomoz ismeretlen tettes ellen. Az okozott kár megállapítása folyamatban van - tette hozzá Sass Oszkár. Kérdésre válaszolva hozzáfűzte: a nyomozás eddigi adatai szerint a cselekménynek nincs rasszista motívuma.
Pauer Gyula szobrászművész új vascipőket öntet azok helyébe, amelyeket a nyilasterror áldozatainak Duna-parti emlékhelyéről a napokban ismeretlenek lefeszítettek és elvittek. A tettesek három vascipőt vittek el és egy továbbit is megpróbáltak lefeszíteni - mondta a budapesti emlékművet készítő Kossuth-díjas alkotó hétfőn az MTI-nek. Mint hozzátette, a meglazított, negyedik vascipőt a rendőrségtől kapta meg. Pauer Gyula elmondta, hogy a lopás éppen életmű-kiállítása megnyitásának napján, július 15-én történt, mégpedig nappal. Munkatársa fedezte fel, aki filmet készített a helyszínen. Megemlítette, hogy a pótlást a saját költségén végezteti el, miután az emlékműnek nincs tulajdonosa; az alkotás művészi kezdeményezésre készült. Pauer Gyula levélben kérte, hogy a Fővárosi Önkormányzat vegye birtokba az emlékművet, így azt a későbbiekben a Budapest Galéria gondozná.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.