Amikor a kínaiak megőrültek a mangóért, pedig meg sem kóstolhatták
2019. november 8. 15:14 Múlt-kor
Korábban
Hatalomátadás a forradalomban
1968. július 27-én a pártfőtitkár 30 000 gyári munkást rendelt a pekingi Csinghua Egyetemhez, amely addigra két vörösgárdista csoport csataterévé vált. Habár a lázongó diákok mindössze 400-an voltak, a felkészületlen munkásokat eleinte hatékonyan távol tartották.
A csupán Mao-képekkel felszerelt munkásokat a diákok téglákkal, házi készítésű lándzsákkal és pokolgépekkel, valamint kénsavval dobálták, többük halálát és több száz súlyos sebesülést okozva. Végül a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg segítségével számolták fel a vörösgárdisták ellenállását.
Hálája jeléül Mao az egyetemet visszafoglaló munkásoknak egy láda mangót küldött, amelyet nem sokkal korábban kapott ajándékba a pakisztáni külügyminisztertől. Az ajándékhoz mellékelt üzenetben kijelentette: ettől fogva a munkásokat illeti a forradalom vezetése.
„Mao igen ritkán nyújtott át bármiféle ajándékot, így ez a munkások felé igen erős gesztusnak számított” – mondta el Alfreda Murck művészettörténész, a zürichi Museum Rietberg „Mao aranymangója és a kulturális forradalom” című kiállításának kurátora.
„Kevesen hallották korábban a „mangó” szót is, nem hogy találkoztak volna a gyümölccsel” – mondta el Vang Hsziaoping, az azonos című könyv szerzője. „A ritka és egzotikus ajándék nagyfokú izgalmat keltett az emberekben.”
„A munkások úgy döntöttek, nem eszik meg a gyümölcsöket” – mondta Murck. „Egész éjszakákon át ébren maradtak, és nézegették, simogatták, szagolgatták a mangókat. Fogalmuk sem volt, hogy micsodák, de mivel Maótól kapták őket, a gyümölcsök teljességgel lebilincselték őket.”
A következő napokban a hadsereg képviselői a példásnak tartott gyárakba is vittek mangókat, amelyeket az ottani munkások igyekeztek megőrizni az utókor számára. A Pekingi Népi Nyomdaügynökség dolgozói az övéket egy üveg formaldehidbe helyezték, ez azonban idővel elfeketedett és összesorvadt, akár egy nagy mazsola.
A Pekingi Textilgyár munkásai az ő szent ajándékukat viasszal vonták be, a védőréteg alatt azonban néhány nap után változatlanul rothadásnak indult a gyümölcs. A munkások ezután óvatosan meghámozták, húsát pedig egy nagy üstben forralták szét. Ezt követően a gyárban egy úrvacsoraszerű szertartást rendeztek, amelyen minden dolgozó egy kanálnyival ihatott a drága elixírből.
A kínai kultúrában erős hagyománya van a különféle ételekhez társított szimbolikus jelentéseknek, emiatt különösen nagy jelentőségre tett szert a Mao által adományozott mangó. Az egzotikus gyümölcsöt a kínai mitológia halhatatlanságot adó gombáihoz, illetve barackjához hasonlították – ebben az értelmezésben Mao saját hosszú életéből adott önzetlenül a munkásoknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap