A lovagi harcmodor csődje és a nikápolyi mészárlás
2014. szeptember 25. 11:31 Németh Máté
Korábban
Halált megvető bátorság vagy meggondolatlan becsvágy?
A csatavesztés következményei igen szerteágazóak voltak. Zsigmondot otthon a nikápolyi ütközet kimenetelének hírére egy királyellenes szervezkedés várta, amit végül sikerült idejében felszámolnia, az összeesküvőket legyilkoltatta, birtokaikat pedig elkoboztatta. Hosszabb távon jelentős volt az a felismerése, hogy a törökkel szemben a védekező hadviselést kell előtérbe helyezni, így nagyobb volumenű offenzívára Zsigmond már nem vállalkozott a Balkánon (is) terjeszkedő birodalommal szemben.
E politika jegyében született döntés arról az 1397-es temesvári országgyűlésen, hogy a birtokosoknak minden 20 jobbágyuk után kötelező jelleggel kell kiállítaniuk egy íjászt. Az uralkodó emellett a védelem megszervezésének anyagi költségeire hivatkozva lefoglalta az egyházi jövedelmek felét, valamint uralkodásának második felében elkezdte kiépíteni a déli végvárrendszert, amelynek kulcsfontosságú várává Nándorfehérvárt tette.
Hadászati szempontból nyilvánvalóvá vált, hogy a fegyelmezett és begyakorolt taktikai elemekkel operáló török hadsereget nem lehet legyőzni egy bátor, de engedetlen, az egységnek a jelét sem mutató, taktikai és stratégiai utasításokat be nem tartó sereggel. A dicsőséget hajszoló lovagi hadviselés szenvedett itt vereséget a keleti taktikai elemeket alkalmazó, hadvezérére feltétel nélkül hallgató oszmán haderőtől. A francia és burgundi lovagok viselkedése, a folyamatos vetélkedés a harctéren és a haditanácsban, a keresztes sereg hátrányává vált a küzdelemben.
Az eseményeket természetesen más nézőpontból is lehet értékelni, a franciák véleménye szerint lovagjaik a halállal is dacolva rontottak rá az ellenségre Nikápolynál, s a végső győzelem kivívása végül Zsigmond és a keresztes fősereg gyáva megfutamodása miatt nem történt meg az 1396-os ütközet során. A józanabbak, így például a keresztes hadjáratok nagy híve, Philippe de Mézieres másban látták a kudarc okát. A Panaszos, vigasztaló levélben következőképp fogalmaz az európai katonákról: „Lucifer három lányát, a kevélységet, a kapzsiságot és a fényűzést követték”, majd ugyanitt a helyes útra is kitér, amely alapján a sikerek kulcsa az lett volna, ha a „rendet, a lovagi fegyelmet, az engedelmességet és az igazságosságot” tartották volna szem előtt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.