A lovagi harcmodor csődje és a nikápolyi mészárlás
2014. szeptember 25. 11:31 Németh Máté
Korábban
„Ha leszakad az ég, azt is fenntartjuk lándzsáinkkal”
Luxemburgi Zsigmond és I. Bajazid
Zsigmond terve, hogy egy keresztes hadjárattal kell megállítani az oszmán terjeszkedést, kedvező fogadtatásra talált Európában. A cél érdekében sikerült összefogni a kontinens számos országának küldöttségét. A nemzetközi hadsereg legnagyobb részét a franciák, valamint a Valois hercegek által birtokolt Burgundia területének katonái adták. Előbbit a francia connétable (főhadparancsok), Philippe d’Artois, míg a burgundi haderőt a trónörökös, Félelemnélküli János vezette.
Rajtuk kívül a keresztes haderő részét képezték az Angliából, Lengyelországból, a német fejedelemségekből és városokból érkező katonák, valamint a johanniták is. A bizánci felajánlás szintén a bizakodást erősítette, ahogy a velencei flotta is a siker reményét táplálta, az európai segítség így mintegy 5000 főt számlált. A csapatok Félelemnélküli János vezetésével 1396 júniusában érkeztek Budára, hogy a stratégiát egyeztessék Zsigmonddal.
A magyar király ugyan elrendelte a nemesi felkelést, de - tekintve, hogy támadó hadjáratra készült, a nemeseket pedig csak védekező hadmozdulatok esetén kötelezhette fegyverfogásra - a hazai hadsereg tetemes részét egyrészt a remélt győztes ütközettől jutalmakat remélő köznemesség alkotta, másrészt a királyi pénzekből felfogadott katonák tették ki.
Az összlétszámuk tízezer körül mozgott, ez, valamint a nemzetközi sereg egészült ki a menet közben csatlakozókkal, valamint a szeptemberben Nikápoly várához érkező, és Zsigmondot támogató Mircea volt és leendő havasalföldi fejedelemmel és annak csapataival. A becslések szerint a támadók így mintegy 20-25 ezren lehettek, ami joggal tette bizakodóvá Zsigmondot és a katonákat, a seregben elhíresült mondás szerint, „ha leszakad az ég, azt is fenntartjuk lándzsáinkkal”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.