Rehabilitáltak egy népellenes bűntett miatt elítélt honvédtisztet
2013. szeptember 5. 14:03 MTI
A Kúria bűncselekmény hiányában mentette fel az 1946-ban népellenes bűntett miatt elítélt Nádasy Oszkár néhai honvéd alezredest csütörtökön.
Korábban
Az eljárás adatai szerint a vádlott a második világháború végső szakaszában, 1944 őszén Érsekújváron volt zászlóaljparancsnok, amikor katonáinak a németek győzelméről, a háború megnyeréséről beszélt, becsmérelte az "oroszokat", és arról beszélt, hogy ki kell űzni őket az országból.
A világháború után eljáró népbíróság előbb háborús bűntett miatt öt év börtönre, majd - ezt megváltoztatva - népellenes bűntett miatt két és fél évre és állásvesztésre ítélte tisztet. Azt már a korabeli hatóságok is megjegyezték, hogy a háborúban a parancsnokok kötelessége volt ilyen jellegű szónoklatok tartása katonáik számára, ám akkor úgy ítélték meg, hogy a vádlott jobboldali meggyőződése miatt túlment az előírtakon. A verbális cselekményeknél többet az 1946-os határozatok sem róttak a vádlott terhére.
Nádasy Oszkár büntetése kitöltése után 1952-ben hunyt el. Lánya tavaly kérte rehabilitálását a Kúriától. A Legfőbb Ügyészség a védői oldallal lényegében egyetértve támogatta a felülvizsgálati indítványt, és szintén felmentést kért. A vádlott idős leánya a csütörtöki tárgyaláson arról beszélt, hogy édesapját ártatlanul hurcolták meg a népbírósági eljárásban.
A Kúria a felmentő ítélet szóbeli indoklásában idézte a korabeli törvényhelyet, amely alapján a vádlott bűnösségét kimondták. Eszerint népellenes bűntettet követ el többek között az, "aki kényszerű szükség nélkül nép- vagy demokráciaellenes hírverés szolgálatába szegődik".
A Kúria szerint amikor a parancsnok a háborúban katonái előtt beszélt, a szolgálati szabályzatban is rögzített kötelezettségét teljesítette, a harci szellemet, fegyelmet kívánta erősíteni, így a korabeli ítéletben megállapított tények alapján sem követhette el a népellenes bűntettet, sem más háborús bűntettet. A Kúria kimondta, hogy a népbíróság 1946-os elmarasztaló ítélete jogszabálysértő volt, ezért azt megváltoztatta és Nádasy Oszkárt bűncselekmény hiányában felmentette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap