Befolyásos tanácsadók a középkortól a hidegháborúig
2013. július 2. 18:22
Korábban
Kissinger
A németországi születésű, a mai napig akcentussal beszélő Henry Kissinger a második világháborúban az amerikai belső elhárításnál dolgozott, a világégést követően pedig a Harvardon tanult, egy anekdota szerint ő volt az egyetlen a nagy múltú egyetem történetében, aki színötössel („A” jegyekkel) végezte el tanulmányait. (egy „B” az utolsó évben becsúszott neki, ám ez mit sem von le tehetségéből.)
Az 1950-es években állami cégek tanácsadójaként dolgozott, 1960-tól Nelson Rockefeller, New York állam kormányzójának tanácsadója lett, majd Nixon 1968-ban felkérte nemzetbiztonsági tanácsadójának, amely pozíciót 1969-tól hat éven át töltötte be, még a Watergate-botrány sem ingatta meg helyzetét. 1973 és 1977 között az Egyesült Államok külügyminisztere volt, így személye nagyban meghatározta a hidegháborús amerikai külpolitikát
Részben neki köszönhető a vietnami háború 1973-as befejezése, amiért még abban az évben Nobel-békedíjat kapott. Kissinger dolgozta ki az ún. détente tervét, amely során jelentősen csökkent az USA és a Szovjetunió közötti háborús feszültség. A tanácsadónak köszönheti a világ a SALT-tárgyalásokat, aminek következtében a két szuperhatalom közös fegyvercsökkentésbe fogott, illetve az ő érdeme a Kínához és az Egyiptomhoz való amerikai közeledés is.
Tevékenységére igen negatív fényt vetett a latin-amerikai országokhoz, főként Chiléhez való hozzáállása, ahol tanácsára komoly anyagi támogatást nyújtott a Fehér Ház a kommunista hatalommal szembeni jobboldali tüntetőknek. Az indulatokat lekezelő, Chile szuverenitását lenéző nyilatkozatai csak tovább korbácsolták. „Nem értem, hogy miért kellene állnunk és néznünk, ahogy egy ország kommunistává válik polgárai felelőtlensége folytán” - fogalmazott Kissinger, aki az indiai-pakisztáni háborúval kapcsolatban is erős kijelentéseket tett, miután az indiaiakat „köcsögöknek”, Indira Gandhit pedig „ribancnak” nevezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap