Híres állatok a történelemben
2013. június 10. 16:26
Van egy különleges kötelék az emberek és az állatok között: a kutatások szerint az állati érintés csökkenti a stresszt, a vérnyomást, oldja a feszültséget és a szorongást. Az elmúlt évszázadok során számos állatra még ennél is különlegesebb szerep hárult, például háborúk idején, tudományos kísérletekben, volt, aki a csillagok közt landolt, míg mások életeket mentettek vagy éppen a hűség mintaképeivé váltak.
Korábban
Wojtek, a világháborús medve
A Wojtek (lengyelül vidám harcost jelent) névre hallgató medve a hadsereghez kölyök korában érkezett, és gyorsan az 1941-es amnesztia után megszerveződött II. lengyel hadsereg 22. hadtestének kabalája lett. A sivatagi összecsapások alatt nem csak a harcokban vetették be, de szórakoztatta is a katonákat. Legemlékezetesebb csatája az 1944-es monte cassinói ütközet volt, ahol a tüzérek ellátásához szállított hadianyagot. A háború után a hadtestet Huttonba delegálták, majd 1947-ben a medve az edinburghi állatkertbe került. Bajtársai – a beszámolók szerint – valósággal zokogtak, amikor búcsút vettek tőle. Wojtek 1962-ben múlt ki, 22 évesen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap