Befolyásos gyermekkirályok
2012. szeptember 24. 12:29
Tutanhamon
Leginkább mesebeli, kilencven éve felfedezett sírjáról és kincséről ismert a legendás gyermekfáraó, Tutanhamon, aki i. e. 1335 és 1325 között állt Egyiptom élén, de mivel fiatalon – kilenc- vagy tízéves korában – került trónra, helyette más nagyhatalmú személyek – például Ay és Horemheb – irányították a birodalmat. Ugyan uralmának ideje nem tartozik a jelentősebb egyiptomi korszakok közé, maga a fáraó fiatal kora ellenére számos fontos társadalmi változást vitt végbe.
Egyik legfontosabb döntése az volt, hogy visszafordította apja, Ehnaton népszerűtlennek bizonyuló reformjait (Ehnaton fáraó Ámon hatalmat törte meg – igaz, csupán ideiglenesen – az új napisten, Aton kultuszának bevezetésével, akit Ámon-Ré helyére emelt), a királyi székhelyet Ahet-Atonból Memphiszbe helyeztette, Théba pedig újra az ország vallási fővárosa lett.
Tutanhamon máig ismeretlen körülmények között, 19 éves korában hunyt el. Korai halála rengeteg találgatásra adott okot, sokan a gyilkosság lehetőségét sem zárták ki. Az egyiptomi kutatók, akik DNS-teszteket végeztek, és komputeres tomográfiai vizsgálatnak (CT) is alávetették Tutanhamon múmiáját, elutasították a gyilkosság elméletét: arra a következtetésre jutottak, hogy az egyiptomi uralkodó maláriában hunyt el, miután elesett, és súlyosan megsérült. Német kutatók azonban, akik elsősorban a fáraó lábdeformitásait vizsgálták, úgy vélik, hogy az elváltozásokat a sarlósejtes vérszegénység okozhatta.
Sírját 1922-ben, Howard Carter brit régész találta meg. A Királyok Völgyében feltárt sírkamra Egyiptom történetének egyik legjobb állapotban fennmaradt temetkezési helye, amely segített az ókori egyiptomi királyi szokások megértésében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.