Befolyásos gyermekkirályok
2012. szeptember 24. 12:29
Elagabalus
Marcus Aurelius Elagabalus római császár az Antiocheiában kivégzett Marcus Opellius Macrinust követte Róma élén. Amikor 218-ben hatalomra került, még csak 15 éves volt. A szíriai származású ifjú császár felemelkedése nem volt zökkenőmentes: anyja és nagyanyja polgárháborút robbantottak ki azzal, hogy kijelentették, a kiskorú trónkövetelő a nemrégiben meggyilkolt Caracalla természetes gyereke, így a császári cím jogos várományosa.
A császár még 217-ben vette fel az örökletes papi tisztséget El-Gabal napisten szolgálatában, s miután Rómába érkezett, az Örök Város főistenségének is őt tette meg. A fiatal császár ifjúkori lendülete és kicsapongásai az uralkodók fényűzéséhez és hóbortjaihoz az évszázadok alatt már hozzászokott, sokat látott római polgároknál is kiverte a biztosítékot. A helyi lakosok között a császár keleties vallási szertartásai félelmet keltettek, tüntetések és zavargások törtek ki, amelyek során megölték hadvezérét, az eunuch Gammyst. A római szenátorok szemét igencsak csíphette, hogy a városba érkezés után a szíriai kíséret sok tagja elfogadhatatlanul magas pozícióba került.
Elagabalus magánéletével is nagy port kavart: a császár szeretett női ruhákban flangálni, nem vetette meg a prostituáltak társaságát, s igen intim viszonyba került harci szekerének hajtójával. Egyes kortársak szerint Elagabalus rövid időn belül egymásután ötször kötött házasságot és vált el. Ugyan a Római Birodalomban nem volt ritka, ha valaki a saját neméhez vonzódott, a császár hivalkodó magatartása a sokat edződött római lélek számára is szokatlan volt.
Elagabalus újabb botrányt okozott azzal, amikor kiderült, hogy második felesége, Aquilia Severa az érinthetetlen Vesta-szüzek közül került ki. Viselkedését a pretoriánusok elégelték meg, akik 222-ben az életére törtek és meggyilkolták, helyébe pedig unokaöccsét, Severus Alexandert helyezték. Elagabalust Róma történelmének egyik legdekadensebb uralkodójának tartják, de ma már egyetértés körvonalazódik abban a tekintetben, hogy a császár kihívó magatartását politikai ellenfelei túlozták el, diszkreditálva ezzel az alig négy éven át uralkodó ifjú császárt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Hollandia régészeti leleteket adott vissza Egyiptomnak
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Városonként eltérő teremtésmítoszok jöttek létre az ókori Egyiptomban
- Teljesen el akarták törölni az egyik legnagyobb egyiptomi uralkodó emlékét
- A szerelemért dobta el korábbi nevét és vallását Omar Sharif
- Isztambul bukása hozta el a Muszlim Testvériség felemelkedését Egyiptomban
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.