Befolyásos gyermekkirályok
2012. szeptember 24. 12:29
Stuart Mária
I. Mária apja, V. Jakab halála után, 1542-ben lett Skócia királynője – alig egy hét az után, hogy a Stuart-házi uralkodó elhunyt. A csecsemő azonnal a nagyhatalmi politika kereszttüzébe került: az angolok, akik már régen fennhatóságuk alá akarták vonni Skóciát, VIII. Henrik fiát, VI. Eduárdot akarták Stuart Mária férjévé tenni. A skótok azonban nem az angol iga alatt képzelték el életüket, ezért franciabarát politikába kezdtek, így került Mária hatéves korában a francia király, II. Henrik udvarába. Tizenhat éves korában jött el a várva várt pillanat, amikor a trónörökös, a későbbi II. Ferenc uralkodó felesége lett, létrehozva a Skócia és Franciaország közötti dinasztikus kapcsolatot. Ferenc 1559-ben lépett trónra, de korán elhunyt, Mária pedig visszatért a szigetországba.
Felnőttkorában kétszer is megházasodott, majd egy 1567-ben kitört lázadás miatt lemondásra kényszerítették fia, a kiskorú Jakab javára. Mária, aki katolikus vallása miatt folyamatos zaklatásoknak volt kitéve a protestáns skótok részéről, 1568-ban az oltalom reményében unokatestvéréhez, I. Erzsébet angol királynőhöz menekült. Aki azonban szigorú őrizet alatt tartotta „számkivetett” rokonát; Mária ezen idő alatt több összeesküvést is szőtt Erzsébet ellen. Ezek közül egyet felfedtek, Máriát elítélték és 1587-ben háromszáz meghívott vendég előtt, fogva tartásának helyszínén, egy kastély termében lefejezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.