Dopping az olimpiákon
2012. augusztus 1. 12:43
Korábban
Szöultól Londonig
A szteroid miatti olimpiai diszkvalifikáció a legnagyobb nyilvánosságot az 1988-as szöuli olimpia 100 méteres futását megnyerő kanadai sprinter, Ben Johnson kapcsán kapott, akinek tesztje stanozolra lett pozitív. Aranyérmétől később megfosztották, így a verseny győztese az amerikai Carl Lewis lett, akinek tesztje szintén pozitív lett, ám az olimpiai szabályok nem következetes alkalmazásának hibája miatt végül nem tiltották el. Akkoriban ugyanis a NOB-nak jóval nagyobb mozgástere volt arra nézve, hogy az adott sportoló megfelel-e az olimpiai kritériumoknak vagy diszkvalifikálni kell.
Ben Johnson világcsúccsal nyerte a 100 méteres síkfutást Szöulban
Az 1990-es évek végén a NOB egy jobban szervezett doppingellenes harcot indított útjára, majd 1999-ben felállította a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA). A 2000-es nyári és a 2002-es téli olimpiák jól mutatták, az olimpiák doppingtól való megtisztításáért folyó erőfeszítéseknek még koránt sincs vége, ugyanis a súlyemelés és a síkfutás érmesei közül többen is kénytelenek voltak visszaszolgáltatni díjaikat. A 2004-es athéni olimpia idején már 27 sportolót (köztük öt magyart) zártak ki doppingvétség alapos gyanúja miatt.
A pekingi játékok során a WADA égisze alatt a NOB 3667 sportoló vérét és vizeletét tesztelte. A jelenleg zajló londoni olimpián 150 tudós dolgozik azon, hogy jogosulatlanul egyetlen sportoló se juthasson éremhez; eddig három versenyzőt zártak ki tiltott szerek használata miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap