Dopping az olimpiákon
2012. augusztus 1. 12:43
Korábban
Olimpiai halál és az első kizárás
Az egyetlen olyan olimpiai haláleset, amely a doppingoláshoz köthető, az 1960-as római játékokon történt. A kerékpáros versenyen a dán színekben versenyző Knud Enemark Jensen egyszer csak leesett a kerékpárjáról, majd nem sokkal később életét vesztette. A halottkém vizsgálata megállapította, hogy a sportoló amfetamin hatása alatt állt, aminek következtében elvesztette eszméletét a futam alatt.
Knud Enemark Jensen balesete (1960)
Jensen halála után tudatosult az emberekben, hogy az élsportolók különböző szerek befolyása alatt végzik tevékenységüket. Az 1960-as évek közepére a különböző sportszövetségek a teljesítményfokozó gyógyszerek tiltásába kezdtek, amely kezdeményezéshez a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1967-ben csatlakozott.
Hans-Gunnar Liljenwall
Az első olimpikon, akinek az olimpiai doppingtesztje pozitív lett, Hans-Gunnar Liljenwall svéd öttusázó volt, aki alkoholfogyasztás miatt vesztette el az 1968-as nyári játékokon szerzett bronzérmét, ugyanis a svéd a lövészet előtti idegességét két korsó sor legurításával igyekezett enyhíteni.
Liljenwall volt az egyetlen sportoló a mexikói játékok idején, akinek szervezetében tiltott anyagot mutattak ki. Ahogyan a tesztelési technikák fejlődtek, egyre több sportolóról derült ki: teljesítményének javítása céljából kémiai anyagokat használt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap