Amikor a politika uralta az olimpiát
2012. július 31. 08:55
Geoolimpia - így nevezik az angolszász irodalomban, amikor a politika részt követel magának az ötkarikás játékokban, propagandacélokra használja esetleg bojkottal fenyegeti meg. Rasszizmus, nacionalizmus, terrorizmus: íme nyolc pillanat a modern kori nyári olimpiák történetéből, amikor nem csak a sporté volt a főszerep.
Korábban
1908: angol-amerikai, finn-orosz ellentét
Az 1908-as londoni olimpia volt az első az ötkarikás világjátékok sorában, ahol megnyitó ünnepséget rendeztek. A bevonuló nemzetek zászlókkal tisztelegtek VII. Edward király és a 65 ezres publikum előtt. Nem úgy az amerikai zászlóvivő (képünkön), aki már-már a felségsértés határát súrolva nem eresztette le a csillagos-sávos lobogót a brit uralkodó előtt. Hozzá csatlakozott a tengerentúliak diszkoszvetője, Martin Sheridan, aki büszkén jelentette ki: „nem eresztjük le a zászlót a földi király előtt”.
A latens angol-amerikai ellenségeskedés a maratoni futás utolsó másodperceiben ismét a felszínre tört. Történt ugyanis, hogy az olaszok versenyzője, Dorando Pietri olyannyira elfáradt a 40 kilométeres futás végére, hogy orvosoknak kellett átcipelniük a célvonalon, ami szabálytalan volt. A diszkvalifikációról egy órán keresztül ment a huzavona; az olaszt végül kizárták, a nyertes a második helyen befutó amerikai Johnny Hayes lett.
Nem csak ezektől volt azonban hangos az első londoni olimpia: az akkor orosz befolyás alatt álló Finnország például zászló nélkül vonult, Észak-Írország pedig az egész viadalt bojkottálta, amiért Nagy-Britannia nem garantálta számukra a területi függetlenséget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap