Amikor a politika uralta az olimpiát
2012. július 31. 08:55
Korábban
1936: aki Hitlerrel is szembeszállt
1936. augusztus 3-án nyerte meg a 100 méteres futás aranyérmét az amerikai sztáratléta, Jesse Owens. A színes bőrű sportoló ezt követően még három számban szerzett aranyat: távolugrásban, 4x100 méteres váltóban, illetve a 200 méteres síkfutásban is ő bizonyult a leggyorsabbnak. Az utókor valódi hősként tekintett az amerikai sportolóra, aki a Harmadik Birodalom által szervezett 1936-os berlini olimpián négy alkalommal is felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára.
A nyári játékokat Hitler a náci Németország mustrájának szánta, így a sportesemény jelentős propagandaértékkel bírt a diktátor számára. Noha a legtöbb aranyérmet a náci Németország szerezte meg, s ezzel az első helyen végzett az éremtáblázaton, Albert Speer visszaemlékezése szerint Hitlert idegesítette az általa alacsonyabb rendűnek tekintett afroamerikai atléta diadalmenete. Máig vitatott, hogy Hitler kezet fogott-e Owennel.
Owens később úgy nyilatkozott, hogy sokkal jobban bosszantotta az, hogy Franklin D. Roosevelt amerikai elnök egyszerűen megfelejtkezett róla. „Az elnök még egy táviratot sem küldött” – panaszkodott Owens, akit még arra sem méltattak, hogy – az olimpiai bajnokok előtti tisztelgés jegyében – meghívják a Fehér Házba. Dwight Eisenhower elnök 19 évvel később a Sport Nagykövete címet adományozta a méltatlanul elfeledett sprinternek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap