Artemisz szobrát tárták fel Törökországban
2012. július 16. 18:43 MTI
Artemisznek, a Hold és a vadászat istennőjének ezernyolcszáz éves szobrára bukkantak az északnyugat-törökországi Canakkale tartományban.
Korábban
Az Erzurumi Atatürk Egyetem régészei Parion ókori város feltárását végzik, az ásatások az antik település hat zónájában folynak egyszerre - olvasható a The Archaeological News Network régészeti hírportálon.
A szobor darabokban került elő az ódeionban (odeonban), az egykor elsősorban zenei előadások számára épült fedett színházépületben. A 170 centiméter magas nőalak kezében íjat és nyilakat szorongat. Találtak több, állatokat ábrázoló márványszobrot is. "Az íj és a nyilak arról tanúskodnak, hogy Artemiszről, a vadászat istennőjéről van szó, aki egyben a vadállatok úrnője is" - közölte Cevat Basaran ásatásvezető régészprofesszor.
Parion, amely egyike a Trója vonzáskörében épült tucatnyi ókori városnak, a jelenkori Biga közelében található. Romjaira 2005-ben bukkantak török régészek, és az azóta folyó ásatások során értékes leletek sokasága került elő. Egyik legérdekesebb leletegyüttes a 2200 éve élt "Parion hercegnőjének" szarkofágja, amelybe az elhunyt mellé aranykoronáját és szépséges ékszereit temették.
Két évvel ezelőtt egy ókori harcos sírját tárták fel, a szarkofág felirata szerint a háborúba induló ifjú búcsút vesz családjától. A nekropoliszban szép számban kerültek elő az elhunytaknak szánt ajándékok is, így találtak ékszereket, könnycseppalakú üvegcséket, olajlámpásokat, játékokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.