A történelem legkülönösebb halálesetei
2012. június 6. 12:29
A történelmi témájú vagy akár a képzelet szüleményéből fakadó filmek megdöbbentő gyilkosságai elég közel állnak a történelmi realizmushoz. Számos uralkodót, vezetőt gyilkoltak meg a lehető legbizarrabb, őrült módokon. Az „egyszerű” fojtogatástól egészen a forró arany ivására való kényszerítésig bezárólag széles a paletta. Összeállításunkban a tíz legfurcsább és legszörnyűbb uralkodói, zsarnoki halálesetet mutatjuk be.
Korábban
Megfulladni egy ruhakupac alatt
Drakónnak köszönhették az ókori Athén lakói az i.e. VII. században Hellász egyik legjobban megírt, ám elég szigorúnak tartott törvényeit (innen a drákói törvény kifejezésünk). A legenda szerint i.e. 590-ben a görög hatóságok ünnepséget szerveztek a nagy törvényalkotó tiszteletére, hogy megemlékezzenek munkásságáról.
Egy ókori görög szokás szerint a közösség tagjai úgy mutatták ki tiszteletük jelét az adott ember irányába, hogy ruhadarabokat dobáltak felé. Drakón szerencsétlenségére olyan jól sikerült a művelet, hogy a több száz ruhanemű teljesen befedte a törvényalkotót, aminek következtében megfulladt – tartja a legenda.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.