2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amerika választ: nyerhet-e egy mormon?

2012. március 11. 14:58

Hogy látja a szakértő?

Frank Tibor, egyetemi tanár, az MTA doktora szerint ma már nem az adott elnök vallása a meghatározó – erre jó példa John F. Kennedy, az Egyesült Államok első és eddigi egyetlen római katolikus elnöke –, hanem az elnök személyisége, programja, ez pedig egyáltalán nem jelenik meg ma hangsúlyosan az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben. A mormon vallású, a republikánusok előválasztási küzdelmének toronymagas esélyese, Mitt Romney volt massachusettsi kormányzónak sokkal kisebb ellenszélben menetelnie, mint elődeinek kellett; már ha egyáltalán meg is jelenik a mormonizmus a kampányban.

Ma újra nagyobb az érdeklődés a különböző vallási tanok iránt, ami sokszor fundamentalizmusba, irracionalizmusba csap át – mondta el a Múlt-kornak Frank Tibor. A történész ezt egyértelműen annak tudja be, hogy az emberek sokkal bizonytalanabbak, mivel az Egyesült Államok veszített szuperhatalmi státusából, a gazdaság nehezen indul be, a munkahelyek teremtése vontatottan halad. Erre, azaz a kapaszkodókra (amibe a mormonizmus is beletartozik) sokkal kevésbé volt szükségük az amerikaiaknak a hetvenes-nyolcvanas években, amikor úgy érezték, hogy a Szovjetunió fölé tudnak kerekedni.

Mint arra a történész kitért, a mormonizmus inkább a családfakutatásra helyezi a hangsúlyt. A mormonok mindig is szenvedélyesen gyűjtötték a dokumentumokat, és genealógiával is sokat foglalkoztak, nem lehet azt mondani, hogy semmibe vették volna a történelmet. Sőt szinte senki nem tett ennyit a családfakutatók munkájanak segítségére: a UTAH-i Genealógiai Társaság anyakönyvi mikrofilmezési projektek keretében az Angol Nemzeti Levéltárral, több USA állambeli levéltárral alakított ki együttműködést mikrofilmek digitalizálására.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár