2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Amerika választ: nyerhet-e egy mormon?

2012. március 11. 14:58

Smith, az úttörő

A mormonellenesség mélyen gyökerező jelenség az amerikai társadalomban, amint ez Smith rövid életű elnöki kampányából is kitetszik. A történészek szerint sokakban félelmet keltett Joseph Smith (1805-1844) fellépése, ugyanis egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy az egyházalapító elnökségével a mormon teokrácia ideje köszönhet az amerikaiakra. Adam Christing, a Smith elnökjelöltségét feldolgozó dokumentumfilm rendezője szerint akkor is és most is inkább a teológiai, mintsem a politikai ellentétek korbácsolták magasra az indulatokat. Joseph Smith Mormon könyvével jelentős mértékben megváltoztatta a kereszténységet, ezért számos keresztény eretneknek tekintette a karizmatikus vallásalapítót. „Az 1830-as években használt nyelvezet egy része még ma is hallható” – emelte ki Christing.

Joseph Smith bizonyos tekintetben már politikus volt, ugyanis ő vezette Nauvoo mormon települést Illinois államban. Politikusi pályafutását azonban bizonyos körülmények szinte ellehetetlenítették: képzetlen volt, börtönviselt, híveit pedig kiűzték Missouri államból. Személyével kapcsolatban az a szóbeszéd járta, hogy hataloméhes és több feleséget is tart. Mindezek ellenére a vallásalapító vállalta a megmérettetést abban a hitben, hogy jelöltsége az ország és a mormon egyház hasznára válhat.

A missouri-i események után Smith és követői védelmet kértek Martin Van Burentől, de a politikus elutasította a mormonok védelmét, ugyanis nem akarta választási esélyeit kockára tenni. A csalódott Smith az összes elnökjelölthez kérdést intézett, amely a politikusoknak az esetleges mormon politikájukat firtatta, de miután semelyikük sem volt hajlandó megígérni az üldözött felekezet védelmét, a mormon vezetők Smith indítása mellett döntöttek. A történészek máig vitatkoznak arról, hogy vajon Smith maga hitt-e kampánya sikerében. Egyesek szerint a vallásalapító csak abban reménykedett, hogy sajtónyilvánosságot kap, s ezáltal több embert téríthet mormon hitre, valamint hogy az egy tömbben szavazó mormonok segítségével „királycsináló” lehet Illinoisban.

A téma egyik elismert szakértője, Newell Bringhurst amerikai történész úgy látja, hogy a kampány megfontolt és jól felépített volt, de azt ő sem tagadja, hogy az egyházalapító elnökjelöltségének egyik ki nem mondott célja a nagyobb nyilvánosság megteremtése volt. Smits felforgatta volna a döntéshozatali mechanizmust: az elnök teljhatalmat élvezett volna a hadügyekben, ezzel párhuzamosan csökkenteni kívánta a kongresszus befolyását és a rabszolgaság eltörlését hirdette.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár