Amiben elsők voltak az amerikai elnökök
2008. február 6. 16:00
Melyik amerikai elnök viselt először hosszúnadrágot, és melyik volt az első, akinek volt elnöki autója? A november 4-i választáson számos további elnöki elsőség is eldőlhet majd.
Korábban
Novemberben Hillary Clinton demokrata szenátor lehet az első női elnök, illetve Barack Obama demokrata elnökjelölt aspiráns az első fekete bőrű elnök lehet. A republikánus Mitt Romney az első mormon vallású elnökként költözhet a Fehér Házba, és mivel augusztusban lesz a republikánus John McCain 72. születésnapja, és ő lehet a legidősebb hivatalba lépő elnök. A jelenlegi korrekorder, Ronald Reagan 69 éves volt, amikor 1981. január 20-án beiktatták hivatalába.
Theodore Roosevelt és Howard Taft |
George Washington volt az első, akinek postabélyegre került az arcképe: erre 1847-ben került sor. John Adams lakott először a Fehér Házban. Az Egyesült Államok második elnöke és felesége, Abigail 1800. november 1-jén költözött a rezidenciába, amelyet Washington elnöksége idején még építettek. Thomas Jefferson volt az első, akit 1801. március 4-én már Washingtonban avattak elnökké. Elődje, John Adams Philadelphiában vette fel a tisztséget, a két ciklust kitöltő George Washingtont pedig először New Yorkban, másodszor pedig Philadelphiában iktatták be hivatalába.
Ronald Reagan |
Howard Taft az első, akinek volt elnöki gépkocsija. A 27. elnök át is építtette a Fehér Ház istállóját, négy férőhelyes garázs lett belőle. Woodrow Wilson volt az első elnök, aki hivatali ideje alatt külföldre látogatott. Külügyminisztere és történészek, földrajztudósok, közgazdászok és politikai szakértők kíséretében 1918. december 4-én kelt útra, Franciaországba hajózott, hogy részt vegyen az első világháborút lezáró béketárgyalásokon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.