Leadták a "náci" Star Trek epizódot
2011. november 9. 08:41 The Daily Mail
Több mint negyven évvel a forgatás után levetítették azt a Star Trek részt, amelyben Spock és Kirk kapitány náci uniformisban látható.
Korábban
A videokazettán már 1995 óta elérhető Az erő példája című epizódot 1968-ban nem merték leadni, mivel akkor még csak alig két évtized telt el Hitler bukása és a második világháború vége óta. A téma érzékenységére való tekintettel a ZDF német állami televízió most is csak este tíz után merte műsorra tűzni a filmet, s figyelmeztetett, hogy megtekintése csak 16 éven felülieknek ajánlott.
Ebben a részben az Enterprise csillaghajó az Ekon bolygóra megy, ahol a lakók nácikként kezdenek viselkedni. A tekintélyuralmi rendszerre való utalás a szereplők horogkeresztes viseletén érhető tetten, a náci Németország pedig mint „minden idők leghatékonyabb társadalma” jelenik meg. Ekon lakói megpróbálják elpusztítani a közeli bolygót, Zeont, ami egyértelműen a „cionra” utal, a lakókat pedig „cionista disznóknak” nevezik.
Spock és Kirk horogkereszttel ellátott ruhákat lop, hogy könnyen beolvadjanak a bolygó lakói közé. A karakterek meglepődnek, hogy ez a fajta kultúra gyökeret tudott verni a bolygón – a történelem iróniája, hogy a Kirk kapitányt alakító William Shatner és a Spockot megformáló Leonard Nimoy is zsidó származású.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap