700 éves érintetlen múmiára bukkantak Kínában
2011. március 8. 11:14 The Daily Mail
700 éves múmiát találtak kínai munkások, akik teljesen véletlenül bukkantak a kiváló állapotban konzerválódott emberi maradványra.
Korábban
A magas rangú nő valószínűleg a Ming-dinasztiából (1368-1644) származott, s egy utca kiszélesítésének munkálatai során találták meg Taicsuban, Csiangszu tartományban. Igen jelentős felfedezésről van szó, mivel a földi maradvány mellett levő két, fából készített sírnak köszönhetően betekintést nyerhetünk a kínai mindennapokba, s megismerhetjük a korszak temetkezési szokásait.
A két méterrel a föld felszíne alatt megtalált emberi maradvány szinte tökéletes állapotban maradt fenn. Amikor a munkások a múlt hónapban ráleltek a múmiára, a helyi múzeum szakemberei azonnal a helyszínre siettek, majd ásatásokba fogtak – jelentette a Hszinhua News. A régészek meglepődtek a múmia állapotán, mivel úgy tűnt, mintha csak nemrég hunyt volna el az asszony.
A másfél méter magas test jobb karján még látható volt az asszony bőre, valamint egy gyűrű is. A nő Ming-kori ruhát viselt, míg a koporsóból csontok, kerámiák, régi iratok és egyéb relikviák kerültek elő. Érdekesség, hogy ez a felfedezés három éves szünet után az első olyan volt, amelyet a vidéken találtak. 1979 és 2008 között összesen öt múmia került elő, mindegyik kiváló állapotban.
A leleteknek köszönhetően könnyedén rekonstruálható, hogyan temetkeztek a Ming-dinasztia idején. Veijin Vang, a múzeum igazgatója elmondta: a nő ruhája selyemből, egy része pedig gyapjúból készült, a konzerválási technikát pedig csak a legritkább esetben, magas rangú személyek esetében alkalmazták.
A legelső Ming-kori múmiát 1979-ben találták meg, s ez vezetett a múzeum megalapításához is. Akkoriban szintén érintetlen állapotban bukkantak a földi maradványokra, de a kor tudományos színvonala miatt csak a ruházatot, az öveket és egyéb díszítő elemet sikerült megőrizni. A Ming- dinasztia ideje alatt építették meg a Tiltott Várost, s állították helyre a Kínai Nagy Falat, de ez az uralkodócsalád hozta tető alá a Nyugattal való első kereskedelmi szerződéseket is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap