2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Horthy Miklós ingadozó trónkérdései

2013. november 11. 11:26

1922 augusztusának végén szokatlanul nagy meleg volt. Horthy Miklós kormányzó családjával a gödöllői királyi palota falai közé húzódott a hőség elől. Ekkor már csak a kormányzót, nejét, és két fiúkat: Istvánt és Miklóst jelentette a szűk család. A Horthy-házaspár idősebbik lánya, Magda három éve halott volt, a fiatalabb, Paulette pedig éppen ennek az esztendőnek a tavaszán ment férjhez egy, a közéletben ismeretlen észak-magyarországi földbirtokoshoz, Fáy Lászlóhoz.

A rekkenő hőség közepette küldöttség érkezett az államfőhöz. Ráday Gedeon gróf, akit a nem túl népes csoport szószólójának választott, meglepő javaslattal állt elő: „A magyarság többsége – fogalmazott – azt kívánja, ami ezeréves vágyának leginkább megfelel: hogy Szent István koronája és magyar dinasztia  alatt élhessen. Fogadja el Főméltóságod a koronát, s minden veszély egy csapásra megoldást talál.” Horthy visszautasította az ajánlatot: „[…] Semmilyen körülmények között, még egyhangú szavazás esetén sem fogadnám el soha a királyi méltóságot.”

Ferenc József egykori szárnysegédjének politikai érdeke és talán meggyőződése is azt diktálta, hogy ne kívánkozzon a magyar trónra. Bár IV. Károly király ekkor már négy hónapja halott volt, a magyar legitimista tábor továbbra is jelentős erővel bírt, és kitartott amellett, hogy a korona Ottó királyi herceget illeti. Horthy egy trónfoglaló kísérletbe – mind ekkoriban, mind a későbbiekben – nagy valószínűséggel belebukott volna. Ráday Gedeonék felajánlása egy szűk csoport eleve kudarcra ítélt próbálkozása volt.

Egy valódi magyar dinasztia?

Habár Horthy maga soha nem akart a koronáért nyúlni, már a kormányzóválasztás időszakában, 1920 tavaszán, Budapest-szerte közszájon forgott a szóbeszéd, hogy lányát, Paulettet szívesen látná királyi hitvesként. Tény, hogy az alapvetően royalista tengerésztisztre nagy hatást gyakoroltak a szabad királyválasztó tábor Gömbös Gyula körül csoportosuló tagjai, akik folyamatosan győzködték: az országnak „nemzeti” uralkodóra van szüksége, aki a magyar trónt nem csupán ugródeszkának használja császári hatalma helyreállításához.

Bern Andrea írásának folytatását keresse a Múlt-kor történelmi magazin őszi számában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár