"Ázsiai megszállók" hozták el a földművelést Európába
2010. november 11. 10:34 MTI
DNS-vizsgálatok tanúsága szerint ázsiai "megszállók" honosították meg a földművelést Európában nyolcezer évvel ezelőtt - erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport az ausztrál Adelaide-i Egyetem genetikusaival az élen.
Korábban
A projektben az ausztrál tudósokon kívül részt vettek a Mainzi Egyetem, a Hallei Múzeum, az Orosz Tudományos Akadémia, valamint National Geographic Társaság kutatói. A vizsgálatok eredményeit összefoglaló tanulmány a PLoS Biology című tudományos folyóiratban látott napvilágot (Ancient DNA Indicates Farmers, not Just Farming, Spread West).
Eszerint a kutatók az első európai földműves közösségek egyikének komplett temetőjét tárták fel a németországi Szász-Anhalt tartományban Derenburg közelében. A csontleletek részletes DNS-vizsgálata sokkal nagyobb genetikai hasonlatosságot mutatott ki a közösség és az ókori közel-keleti népesség között, amely a mai Törökország, Irak és más országok területén élt, mint a helyi európai populációval.
"Ez a vizsgálat megcáfolja azokat a nézeteket, amelyek szerint az első európai földművelő népesség elsősorban a vadászó-gyűjtögető közösségek tagjaiból verbuválódott, akik gyorsan elsajátították a mezőgazdaság fortélyait vagy keveredtek az érkezőkkel" - hangsúlyozta a projektet irányító Alan Cooper professzor, az ősi DNS-t kutató ausztrál központ igazgatója. Wolfgang Haak, az Adelaide-i Egyetem docense, a tanulmány vezető szerzője arra mutatott rá, hogy genetikai módszerekkel sikerült kimutatniuk azt a potenciális útvonalat is, amelyen a 11 ezer éve a Közel-Keleten és Anatóliában kifejlődött földművelés megérkezett Délkelet-Európán és a Kárpát-medencén keresztül "Németországba".
"Végre megfejtettük, hogy kik is honosították meg a földművelést kontinensünkön. Ezek forradalmian új eszmékkel rendelkező ázsiai 'megszállók' voltak" - emelte ki Wolfgang Haak. Hozzátette: új és rendkívül pontos genetikai módszereket alkalmaztak az ősi DNS-vizsgálatára. Ennek köszönhetően sikerült összeállítani az őskori földművelő közösség részletes genetikai "mintázatát". "Genetikailag teljesen különböztek az európai nomád népességtől" - hangsúlyozta Wolfgang Haak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap