Ciszjordániai kegyhelyek: Izrael mégsem szakítja meg az együttműködést az UNESCO-val
2010. november 4. 14:18 MTI
"Fordítási hibára" hivatkozva Izrael visszavonta szerdai döntését az UNESCO-val való együttműködés megszakításáról.
Korábban
Izrael csak az UNESCO legutóbbi, Közel-Keletet érintő határozatait nyilvánította semmisnek, és nem hajlandó az azokban foglaltak szerint cselekedni - közölte a zsidó állam külügyi szóvivője, Jigal Palmor. A zsidó állam azt kifogásolja, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) egy határozatban az egyik betlehemi kegyhelyet, Ráhel sírját nem kizárólag a zsidók szent helyének, hanem muzulmán mecsetnek is elismeri. Ezért amikor az UNESCO képviselői a határozat szerint a helyszínre érkeznek majd, hogy ott vizsgálódjanak, "Izrael nem fog velük együttműködni, a megbízottak nem találkozhatnak az izraeli illetékesekkel, és eszközöket sem fogunk a rendelkezésükre bocsájtani" - fejtette ki a csütörtöki bejelentés lényegét a szóvivő.
Palmor azt is elmondta, hogy a "külügyi titkárság összecsapott fordítása miatt csorbult a minisztérium szerdai közleményének tartalma". "Nem függesztettük fel az együttműködést az UNESCO-val, egyéb közös projektjeink folytatódni fognak" - tette hozzá a szóvivő.
Izrael szerdán azért jelentette be, hogy megszakítja a kapcsolatot az UNESCO-val, mert a szervezet a megszállt palesztin területeket érintő öt októberi határozatának egyikében "a betlehemi Bilal Bin Rabah mecset/Ráhel sírja" megfogalmazás szerepel, amely a zsidó állam számára elfogadhatatlan. Ráhel sírja a zsidók harmadik legfontosabb szent helye. Ráhel Jákobnak, Ábrahám unokájának a felesége volt. Jákob és Ábrahám a zsidók ősatyjai, de Ábrahámot (arabul Ibráhím) a muzulmánok is tisztelik mint prófétát, illetve mint Izmael apját, akit az arabok ősüknek tekintenek. Ábrahám neve többször is szerepel a Koránban, és közeli leszármazottait is tisztelik a muzulmánok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap