Megújul Luther múzeuma
2010. július 12. 11:42 MTI
Augusztus végéig látogatható már csak mostani formájában a németországi Eislebenben az a ház, ahol meghalt Luther Márton, a reformáció egyik megindítója.
Korábban
A világörökség részének nyilvánított múzeumot szeptembertől tatarozzák és kibővítik. A tárlatot augusztus végéig lebontják, és a kiállítási tárgyakat elraktározzák - közölte a szász-anhalti Luther-emlékhelyeket gondozó alapítvány. A múzeum helyiségeit, köztük azt a termet, ahol Luther Márton meghalt, és a hálókamrát teljesen felújítják.
A tervek szerint új épületrészt is építenek, hogy növeljék a kiállítóteret, és helyt adhassanak rendezvényeknek is. A mintegy 5 millió eurós (1,4 milliárd forintos) beruházást a szövetségi kormány, a tartomány, a város és az alapítvány finanszírozza. A korszerűsített múzeumot 2012 tavaszán nyitják meg újra.
Luther Márton (Martin Luther) német pap és teológus Eislebenben született. Éveken át élt Wittenbergben, és szülővárosában halt meg. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) az összes szász-anhalti Luther-emlékhelyet a világörökség részéhez sorolta.
Ezek közé tartozik az eislebeni szülőházában berendezett múzeum és a wittenbergi vártemplom is, amelynek kapujára Luther a hagyomány szerint 1517. október 31-én kiszögezte 95 tételét az egyházi búcsúcédulák árusítása ellen. Ezt az eseményt tekintik a reformáció kezdetének, és ünneplik meg minden évben október 31-én, a reformáció napján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap