Magyar hősi emlékművet avattak Gyimesbükkön
2010. május 24. 15:29 MTI
Háborúkban elesett magyar hősök emlékművét avatták fel a kelet-erdélyi Gyimesbükkön.
Korábban
Az ünnepségen jelen volt több ezer, a csíksomlyói pünkösdi búcsún is részt vett magyarországi és erdélyi zarándok. A rendezvénysorozat vasárnap délelőtt kezdődött a mintegy 1800 magyarországi zarándokot szállító Székely és Csíksomlyó nevű vonatok megérkezésével.
A gyimesbükki kápolnánál szentmisét mutattak be, majd felavatták az emlékművet, amely az egykori határőrségnek a kápolna előtt lévő romjai között található. A 18. századi romok között kereszteket és fekete gránittáblákat helyeztek el. Az emlékhely a két világháborúban elhunyt csaknem ötszáz hősi halott nevét örökíti meg, a névsort kiegészítik az 1848-as, az 1956-os és az 1989-es forradalmak gyimesbükki áldozatainak nevei.
Az emlékművet a gyimesbükkiek, valamint a Budakeszi Kultúra Alapítvány és adományozók anyagi támogatásával állították fel. Az ünnepségen részt vett Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul.
Becze István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíki területi szervezetének ügyvezető elnöke elmondta: a gyimesbükki római katolikus egyház, a helyi önkormányzat és a helyi fiatalok kezdeményezték a háborús emlékmű felállítását, hiszen a Gyimesi-szorosban sok ütközet volt az évszázadok folyamán, az itt elesett hősöknek pedig mostanig nem volt emlékművük. A csíki RMDSZ is felkarolta a kezdeményezést, hiszen Becze szerint fontos, hogy a gyimesbükki magyaroknak is legyen olyan helyük, ahol emlékezhetnek hőseikre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.