Megtalálhatták Errol Flynn fiának földi maradványait
2010. március 29. 13:47 MTI
Két kutató azt állítja, hogy megtalálta a kambodzsai háború idején, négy évtizede eltűnt Sean Flynn fotóriporternek, Errol Flynn legendás hollywoodi filmsztár fiának földi maradványait.
Korábban
A bizonyítékot törvényszéki orvosszakértői vizsgálatoktól várják, amelyeket az amerikai védelmi minisztérium hadifoglyok és eltűnt személyek felkutatásáért felelős egyesített parancsnokságán (JPAC) végeznek el.
Legalább 37 újságíró vesztette életét vagy tűnt el az 1970 és 1975 közötti kambodzsai háborúban, amelyet az Egyesült Államok támogatását élvező Lon Nol kormánya vívott az észak-vietnamiak által segített vörös khmerekkel. Számos újságíróról tudni lehet, hogy a vörös khmerek fogságába esett és valószínűleg kivégezték. A kambodzsai kormány nemrégiben jelentette be, hogy emlékművet állítanak a háború alatt megölt külföldi tudósítóknak.
Sean Flynn, a színészből lett fotóriporter a vietnami és a kambodzsai háborúról tudósított, mielőtt 28 évesen fogságba esett. A fotográfus és közeli barátja, Dana Stone után nem sokkal azt követően megindították a keresést, hogy 1970-ben nyomuk veszett Kampongtyam tartományban. A kutatásban újságírók, valamint amerikai, japán és francia tisztségviselők vettek részt, de felbukkantak "csontvadászok" is, akik közül jó néhányról később kiderült, hogy szélhámos és csak pénzt akar kicsalni az eltűntek családjától.
John Johnson, a phnompeni amerikai nagykövetség szóvivője elmondta, hogy a két kutató, az ausztrál David MacMillan és a brit Keith Rotheram múlt pénteken adta át Sean Flynn feltételezett földi maradványait, amelyeket továbbítottak a hawaii székhelyű JPAC-ra. "Nyilvánvalóan nincs semmi perdöntő bizonyíték, ezért vizsgálatokat kell végezni. Mindegyik eset más, emiatt nehéz megmondani, hogy az elemzés mennyi időt vehet igénybe" - tette hozzá.
Sean Flynn életét több dokumentumfilm és könyv is feldolgozta, többek között a Two of the Missing, amely hasonló sorsú kollégáinak is emléket állít. Apja, az Ausztráliában született Errol Flynn az 1930-as években hollywoodi romantikus és kalandfilmek címszereplője volt, akit az általa megformált figurák alapján férfias, akrobatikus ügyességű, drámai erejű hősök megszemélyesítőjeként tart számon a filmtörténet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap