Harc a Hollywood-felirat megmentéséért
2010. március 25. 16:05 MTI
Csupán három hete maradt a világszerte ismert, szimbólummá vált Hollywood-felirat megmentésére egy műemlékvédő csoportnak.
Korábban
A jelkép megőrzésére létrehozott Trust for Public Land társaságnak addig össze kell gyűjtenie azt a maradék hárommillió dollárt (592 millió forint), amellyel együtt lesz a felirat körüli telek 12,5 millió dolláros (2,5 milliárd forint) ára. Egy chicagói székhelyű konzorcium ugyanis luxuslakásokat akar építeni az 55 hektáros területen. A befektetők először 22 millió dollárt akartak, ám később beleegyeztek, hogy amennyiben a műemlékvédők április 14-ig letesznek az asztalukra 12,5 milliót, megválnak az ingatlantól.
A csoportnak eddig 9,5 milliót (1,9 milliárd forint) sikerült összeszednie: 4 milliót (800 millió forint) közalapítványoktól, 5,5 milliót (1,1 milliárd forint) pedig magán adományozóktól kaptak. Az adakozók között volt több mozis és televíziós vállalat, de olyan világsztárok is a zsebükbe nyúltak, mint Steven Spielberg vagy Tom Hanks.
A jelképet egyébként 1923-ban állították fel, és eredetileg a környék beépítését célzó Hollywoodland elnevezésű ingatlanfejlesztést reklámozta, de a tervezett egy év után mégsem távolították el. Idővel az álomgyár szimbólumává vált, és ma már Los Angeles város tulajdonát képezi. Az idők során megtépázott 9 méter széles és 14 méter magas betűket az 1970-es években szintén egy kampánnyal sikerült restaurálni: akkor kilenc adományozó fogadott örökbe egy-egy betűt egyenként 27.777 dollárért.
A feliratvédő csoport a közelgő határidőig a savehollywoodland.org honlapon is gyűjti az adományokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.