Különleges római kori kórházat ásnak Csehországban
2009. július 29. 11:53
A cseh régészek egy, a Dunától északra eddig talált legnagyobb ókori római lazaretto maradványait tárják fel Pasohlavkyban - számolt be róla Komoróczy Balázs régész a České Noviny című napilapnak.
Korábban
A kórház egy különlegesen megerődített erődítményhez tartozott, amelyet az i.sz., 2. században, Marcus Aurelius uralma alatt a 10. legio emelt a Borostyánút mentén, a Hradisko dombon. A római katonáknak a császár uralma alatt ez volt a legészakibb közép-európai támaszpontjuk, ahol a germán törzsek ellen védték a Római Birodalmat.
Az eredeti kórháznak csak az alapjai maradtak meg, mert a még meglévő romokat 30 évvel ezelőtt elhordták, amikor megépítették a Nove Mlyny duzzasztógátat. A 60 méter hosszú, 45 méter széles építményben egyszerre több száz rómait kezelhettek.
A régészek így régóta tudtak az egykori építményről, ám annak feltárása csak most, a helyszínre tervezett gyógyfürdő építése kapcsán kezdődött meg. A tervek szerint az új intézményben megőrzik a római romokat is, és különleges padlózat, vagy bokrok jelzik majd az egykori építmények helyét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Teljes kudarccal zárult a müncheni túszdráma a német hatóságok felelőtlensége miatt
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Először csak előkelő francia társaságokban volt divatos a motorkerékpározás
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.