Ókori borkóstoló Franciaországban
2009. július 27. 14:23 The Daily Telegraph, MTI
Ókori római borokat kóstolhatnak meg azok, akik Arles közelében ellátogatnak egy dél-franciaországi borgazdaságba.
Korábban
A borgazdaságot tulajdonló Durand család szerint ültetvényeiken legalább kétezer éve folyik szőlőtermesztés, amit a földből előkerülő ókori amforatöredékek is tanúsítanak. A közelben a régészek a közelmúltban egy római villagazdaság maradványait tárták fel, s meglelték azt a műhelyt, ahol a bor tárolására és szállítására szolgáló amforákat gyártották.
A Durand-család "modernkori" borokat is gyárt. Tíz évvel ezelőtt azonban Hervé Durand két régésszel összefogva antik mezőgazdasági munkák és receptek alapján a római kori borászatot kísérelte meg újjáéleszteni. Felhasználták azokat a meglepő módszereket is, amelyek Cato, az idősebb Plinius, vagy Lucius Junius Moderatus Columella munkáiban szerepelnek. Utóbbi Seneca és Nero kortársa volt, híres munkája a De re rustica, a 12 kötetből álló, kertészetről szóló könyve.
E receptek alapján az erjedés alatt a musthoz különböző növényeket, füveket, fűszereket, valamit úgynevezett defrutumot (kétharmadára lefőzött, tömény mustot) adagoltak, majd a borhoz tengervizet is adtak. Az adalékok között szerepelt egy ázsiai fűszernövény, a görögszéna, valamint a kakukkfű és a zsálya is. Az erjedés nagy, földbeásott égetett agyagedényekben zajlott.
Az adalékok ellenére a "hamisítatlan" ókori borok teljesen átlátszóak, s igen ízletesek. A Turicculae, amelyet Lucius Junius Moderatus Columella receptje szerint készítettek tengervíz hozzáadásával, sárga színű, s a görögszénának köszönhetően a mandula íze érződik rajta. A Mulsum, amelyet a görögök is kedveltek, egy virágillatú mézbor. A gyümölcsös ízű Carenum borostyánszínű itóka, amelyet túlérett szőlőből egy kis birsalma hozzáadásával készítenek.
Szeptemberben a látogatók hamisítatlan római szőlőszüreten vehetnek részt, amelyen tunikás "rabszolgák" dolgoznak. Azoknak viszont, akik más évszakokban jönnek el a dél-franciaországi borászatba egy ókori borkóstolóra, meg kell elégedniük a szüretről készített filmmel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.