Elkészítették a nyugdíjas Anna Frank fényképét
2009. június 9. 09:46 The Daily Telegraph
A szakértők elkészítették a Bergen-Belsenben tífuszban elhunyt, és később naplója kapcsán ismertté vált holland kislány, Anna Frank arcképét, amely soha le nem élt élete végefelé, 80 éves korában ábrázolja őt.
Korábban
Anne Frank és családja 1942 júliusától 1944 augusztusáig bujkált, akkor felfedezték rejtekhelyüket és deportálták őket. A westerborgi ideiglenes táborból szeptember 2-án, az utolsó szerelvénnyel vitték őket Auschwitzba.
A kép azt ábrázolja, hogy miként nézhetne ki Anna Frank, ha nem halt volna meg az éhezés és tífusz következtében 15 éves korában Bergen-Belsenben, 1945 márciusában, alig pár héttel a tábor felszabadítása előtt. Az Anne Frank Trust UK által készített képhez az amerikai Phojoe cég eltűnt személyek fotóinak megalkotásához használt programját használták fel.
A képet oktatási célokra használják fel: a bejelentés szerint a gyerekek ugyanis ezáltal sokkal élénkebben emlékezhetnek majd arra, hogy milyen életek és lehetőségek vesztek oda, amikor a nácik hatmillió embert öltek meg a holokauszt során. Az alapítvány egyben levélíró versenyt is hirdetett: a gyerekeknek 80 éves önmaguknak kell üzenni a jövőbe, amivel szintén a rasszizmus ellen tüntetnének majd.
A lány naplóját egyébként 1947-ben publikálta édesapja, a család egyetlen tagja, aki visszatért a koncentrációs táborból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.