Serdülő tinédzser lett Anna Frankból
2009. január 6. 12:19 Times Online
Új fényben mutatja be a naplóíró hollandiai kislányt a BBC új sorozata: a híres könyv legújabb, a héten bemutatásra kerülő sorozata a serdülő tinilány szexuális ébredését is feleleveníti.
A héten bemutatásra kerülő Anne, a Jewish victim of the Nazis című tévéfilm öt részben, minden este fél órában eleveneti meg a lány első szerelmi élményeit. A napló megjelenése, majd annak különböző megfilmesítései óta ez az első kísérlet, hogy a zsidó szenvedés szimbóluma helyett végre egy teljesebb személyiséget ismerhessünk meg.
Deborah Moggach forgatókönyvíró és regényíró saját elmondása szerint megpróbálta elkerülni a korábbi szenteskedő ábrázolásokat, és attól is óvakodtak, hogy a lányt a holokauszt hatmillió zsidó áldozatának hangjaként jelenítsék meg. Ez azért is volt lehetséges, mert Moggach a világon elsőként kapott lehetőséget, hogy Anna saját szavait használja, és a napló olyan fejezeteit is feldolgozhassa, amelyet a család eddig nem engedett megjelentetni. Ezek alapján pedig Anna egy a korábbi gyermekmártír helyett fiatal, hormonjaival küzdő nő lett, aki épp szexuális öntudatra ébredne.
A lány 1942-ben kezdte el írni naplóját, amikor családjával egy amszterdami ház titkos szobáiba költözött. Azt két évig folytatta, amíg fel nem fedezték őket. A családot koncentrációs táborba hurcolták: Anna 1945-ben Bergen-Belsenben tífuszban halt meg.
Moggach Annának Peter van Pels-szel folytatott kapcsolatát mutatja be, aki két évvel volt idősebb a lánynál, és akivel két éven át együtt bujkáltak. Ráadásul a nézők első alkalommal láthatják Annának anyjával, és testvérével Margot-val fenntartott, igencsak ellentmondásos kapcsolatát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Miniszteri kinevezésének napján tartóztatták le hazaárulás vádjával Maléter Pált
- Menlevelekkel segítette 1944-ben az üldözött zsidókat Bibó István
- Tanú akart lenni Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith
- Kalandos módon, eltérített repülőgéppel disszidáltak a magyar fiatalok 1956-ban
- Béremelésért és árcsökkentésért tüntettek a poznani munkások 1956-ban
- Az ártatlanul elítélt '56-os mártírra, Brusznyai Árpádra emlékeztek
- A Párt és a forradalom között egyensúlyozva igyekezett konszenzust találni Nagy Imre
- A Pártból is kizárták a reformokat szorgalmazó Nagy Imrét
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap