Betilthatta a buddhizmust az első kínai császár
2009. május 13. 12:29
Kína első császárának nevét mostantól nem csak a hunok ellen védő nagy fal, vagy épp titokzatos sírja és az azt őrző agyaghadsereg miatt kell megjegyeznünk: egy kutató szerint Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) minden erejével felléphetett a korban gyorsan terjedő buddhista tanok ellen is.
Korábban
Han Vej, a Sanhszi Tartományi Régészeti Intézet kutatója szerint már Kína első történelemkönyve, a Történeti Feljegyzések is arról számol be, hogy Csin Si Huang-ti császár (i.e. 259-210) szigorúan megtiltotta a buddhista templomok látogatását. Ez a tilalom nem csak az egykori fővárost, Hsziant érinthette, hanem az egész országot.
Huang-ti rendelkezése a kutatók szerint arra utalhat, hogy a buddhizmus népszerű lehetett Kínában. Az i.e. 104-91 között írt könyvben ennek ellenére nincs bizonyíték arra nézve, hogy leromboltak volna akár egy templomot, vagy elüldöztek volna egy szerzetest is - állítja Han, aki szerint az uralkodó hatásosan léphetett fel vallási ügyekben: a buddhizmus legközelebb csak i.e. 2-ben jelent meg a történelmi dokumentumokban.
A buddhizmus a közvélekedés szerint i.sz. 67 óta van jelen hivatalosan Kínában, amikor a Han-dinasztia került hatalomra. Han Vej szerint azonban a vallás a Selyemútnak köszönhetően már két évszázaddal korábban elterjedt lehetett az országban. Vang Csianhszin, Selyemutat kutató régész szerint a nyelvészeti, régészeti és történelmi feljegyzéseken alapuló feltevés ésszerűnek tűnik, és azt már az 1900-as elején is felvetette egy másik kutató, ám akkor nem rendelkezetek megfelelő bizonyítékkal ennek bizonyítására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.