Elégették Wesselényi Ferencné múmiáját
2009. április 1. 17:02 MTI
Szlovákiában büntetőeljárást indítottak egy zsolnai férfi ellen, aki Vágtapolcán felgyújtotta az egykori magyar nádor, Wesselényi Ferenc feleségének, Bosnyák Zsófiának csaknem 400 éves koporsóját. A 31 éves férfi látogatás ürügyével kérte le a templom kulcsát, majd kihúzta a koporsót az utcára, és lángra lobbantotta. A hatóságok halottgyalázás miatt indítottak eljárást a férfi ellen: ezért egytől öt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki Szlovákiában.
Korábban
A múmiát a vágtapolcai római katolikus templom kápolnájában őrizték. Egy 31 éves zsolnai férfi a helyi cukrászdából kikért kulccsal látogatás ürügyén jutott be a templomba. Rövid idő múlva kihúzta a koporsót a templom elé, ahol ismeretlen anyaggal leöntötte és felgyújtotta, majd végignézte porrá égését.
Jana Balogová rendőrségi szóvivő szerint a férfit még a helyszínen letartóztatták. Tette elkövetésének oka egyelőre ismeretlen. A szóvivő szerint ugyanakkor a férfi beismerte tettét. "Az elkövetés oka hatósági vizsgálat tárgya" - jegyezte meg Balogová. A hatóságok halottgyalázás miatt büntetőeljárást indítottak a zsolnai férfi ellen. Egytől öt évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti, ha bűnössége bebizonyosodik.
Bosnyák Zsófia Wesselényi Ferenc magyar nádor rendkívül vallásos felesége volt, halála után földi maradványait a sztrecsnói (sztrecsényi) vártemplomban helyezték el. Mumifikált holttestét 1689-ben, 45 évvel halála után vitték át a vágtapolcai templomba.
"Barbárnak és nagyon sajnálatosnak" minősítette és a katolikus egyház nevében élesen elítélte a cselekedetet Tomás Galis zsolnai egyházmegyei püspök. "A zsolnai egyházmegye püspöke a ma történtek ellenére is arra szólítja fel a híveket, hogy továbbra is hívő feleségként és anyaként tiszteljék Bosnyák Zsófiát. A püspök azt tervezi, hogy az idei évet születésének 400. évfordulója alkalmával Bosnyák Zsófia évének nyilvánítja az egész egyházmegyében" - közölte Peter Holbicka, a zsolnai egyházmegye szóvivője.
"Biztosra veszem, hogy az elkövető meghibbant, pszichikailag beteg volt, mert normális ember ilyesmit nem tud elkövetni" - mondta újságíróknak nyilatkozva Katarína Králiková, a cukrászda tulajdonosa. A templomkápolna kulcsa már évek óta a cukrászdában volt, s a látogatóknak onnan kellett kikérniük, ha meg akarták nézni Bosnyák Zsófia múmiáját. Látogatókból állítólag mindig volt elég, míg a környék lakossága szentként tisztelte Bosnyák Zsófiát.
"Szerintem az illető őrült volt. Tette elkövetése után a fa alatt ült és nevetett. Amikor megkérdeztem miért tette, csak annyit mondott: Hát üssetek agyon, üssetek agyon. Ha nem tartóztatnak fel a rendőrök, azt hiszem, megvertem volna. Bosnyák Zsófia a patrónusunk volt. Nagyon sokat jelenlett mindannyiunk számára" - mondta Justína Kozánková helyi lakos.
Milan Lazar, Vágtapolca polgármestere tragédiának minősítette az esetet. "Éppen születése 400. évfordulójának megünneplésére készültünk. Nem tudok napirendre térni a történtek felett" - válaszolta újságíróknak. Tragédiáról beszélnek a sztrecsnói vármúzeum alkalmazottai is. "Az úrnő 35 évet élt itt a várban, s itt is halt meg. Egész életét a jótékonyságnak szentelte, mindig mindenkin segített, ahogy tudott. Szentnek tartották. A mi számunkra csak ma halt meg" - nyilatkozta Adriana Brziaková, a zsolnai Vág Menti Múzeum munkatársa.
A helyi lakosok a templom előtt az esti órákban Bosnyák Zsófia emlékére gyertyákat gyújtottak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.