Kulturális főváros lesz 2009-ben Vilnius
2008. december 10. 13:10 MTI
Több mint kilencszáz kulturális, művészeti, illetve közéleti-közösségi eseménnyel várja látogatóit jövőre Vilnius, Európa egyik 2009-es kulturális fővárosa. A litván főváros az ausztriai Linz-cel együtt kapta meg e címet a következő esztendőre, és kedd este az Európai Parlament brüsszeli székházában gazdag tényanyaggal illusztrált ismertetést tartottak a várható rendezvényekről.
Korábban
Mint a litván szervezők hangsúlyozzák, számukra több szempontból is fontos év 2009. Litvánia neve pontosan ezer esztendővel korábban, az 1008-as Quedlinburgi évkönyvben szerepel először, mint a Kijevi Nagyfejedelemség része. A millennium mellett kiemelik azt is, hogy az ország 2004-ben, tehát öt évvel korábban csatlakozott az Európai Unióhoz
Az említett 900 vilniusi rendezvény 90 százaléka premiernek számít majd Litvániában, és 60 százaléka ingyenes lesz. Négy kontinensről, azon belül húsz európai országból várnak művészeket a Vilnius 2009 programsorozatra.
Elona Bajoriniene, az európai kulturális főváros projekt igazgatója elmondta, hogy a programsorozat fő mottója az "Élő kultúra", ami alatt ők azt értik, hogy Vilnius mindenkiben potenciális alkotóművészt lát, és ennek megfelelően hív mindenkit a közös alkotásban való részvételre. E koncepció a legerőteljesebben olyan rendezvényeken mutatkozik meg, mint amilyen például az Utcai Zenészek Napja, a Művészet Váratlan Helyeken projekt, illetve a Fények Fesztiválja. Shakespeare Hamletje, Dosztojevszkij Félkegyelműje, klezmer fesztivál, kézműves vásár, rockkoncert a fehérorosz határnál, Európai Kávéház néven permanens vitaklub - mindez és sok más alkotja a vilniusi rendezvénysorozat színes mozaikkockáit.
A szervezők 3 millió látogatóra számítanak. Számításaik szerint ez mintegy 15 százalékos emelkedést jelent majd Vilnius és Litvánia idegenforgalmában. Egyes tervezők azt is kiszámolták, hogy az eseménysorozat és annak híre mintegy 3 százalékkal növelheti majd Vilnius és Litvánia nemzetközi ismertségét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap