Magyar turistaútvonal nyílt Kárpátalján
2008. október 18. 15:42 MTI
A magyar vonatkozású földrajzi, történelmi és kulturális emlékhelyeket érintő turistaútvonal nyílt Kárpátalján.
A magyar turistaútvonal tervét az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) turisztikai tanszékének és a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal európai integrációs, külgazdasági és idegenforgalmi főosztályának a munkatársai dolgozták ki. A projekt négy túravonalból áll, köztük az első a "honfoglalás útja", amely a Vereckei-hágón kezdődik és az ukrán-magyar határ mellett fekvő Mezőkaszonyban ér véget - közölte pénteken Fegyir Sándor, az UNE turisztikai tanszékvezetője.
A szakember elmondása szerint a második magyar túravonal a Tisza völgyében halad az ukrán-magyar határtól a folyó eredetéig, azaz a Fekete- és a Fehér-Tisza forrásvidékéig, érintve a magyarok lakta településeket és a magyar vonatkozású történelmi emlékhelyeket. A harmadik túravonal az 1703-1711-es Rákóczi-szabadságharc kárpátaljai helyszínein vezeti végig a turistákat, míg a negyedik a régióhoz kötődő magyar festőművészek - köztük Munkácsy Mihály, Révész Imre, Hollósy Simon - születési helyét, alkotói tevékenységük helyszíneit mutatja be az érdeklődőknek.
A hírportál arról is beszámolt, hogy előkészületben van a tájjellegű kárpátaljai ételeket ismertető túravonal, és a jövő év elejétől megnyílik a Kárpátokban kiépített katonai védelmi rendszereket, köztük az Árpád-vonalat bemutató haditurista-útvonal. Kárpátalján egyébként folyik az ott élő vagy élt más nemzetiségek, köztük a szlovákok, németek, zsidók és romák történelmi emlékhelyeit, nevezetességeit bemutató túravonalak kidolgozása is.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Feleségén kívül senki sem tudta, hogy álnéven publikálja műveit Áprily Lajos 20:20
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap