Helyreállítják a kárpátaljai faúsztatási múzeumot
2008. június 3. 09:02
Még az idén elkezdődik az árvizek által megrongált Kárpátaljai Erdészeti és Faúsztatási Múzeum helyreállítása Ökörmező (Mizshirja) környékén.
Korábban
A megyei hatóság a múzeum restaurálása céljából kulturális alapítványt hozott létre, és adakozásra szólította fel a kárpátaljai üzletembereket. Az első jelentősebb összeget a régió egyik legtehetősebb vállalkozója, Viktor Baloga, az ukrán államelnöki hivatal vezetője, korábbi kárpátaljai kormányzó ajánlotta fel.
A múzeum és a 19. században a Csorna Rika folyón épült gát-, valamint zsiliprendszer helyreállítása előzetes számítások szerint összesen 12 millió hrivnyába (kb. 390 millió Ft) kerül majd.
A ruszin faúsztatók eredetileg a mostani múzeum helyén építették a hegyi folyók sebes sodrásának ellenálló kisebb tutajokat. Majd a Tisza síkvidéki szakaszán, Tiszaújlak és Csetfalva környékén többnyire három hegyi tutajból egy nagyot állítottak össze, s így úsztatták le a fát sokszor egészen Szegedig, sőt távolabbra is. Az 1800-as évek végéig, a vasút megépítéséig a tutajokon sót, gyümölcsöket és egyéb rakományt is szállítottak a Tisza menti települések piacaira.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![2. világháború](/iI3Es/label/.cut-640x400/4.jpg)
2. világháború
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést
- Csupán egy autót tudott eladni a gépkocsiügynökként is dolgozó Saint-Exupéry
- Négy napon keresztül támadták a cápák az elsüllyed USS Indianapolis legénységét
- A határvitákat illetően nem érvényesült a magyar álláspont a párizsi békekonferencián
- Feleségén kívül senki sem tudta, hogy álnéven publikálja műveit Áprily Lajos 20:20
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap