Farmer-mánia egy szegedi múzeumban
2008. szeptember 10. 14:57
Október végén a farmer, mint anyag történetéről nyílik kiállítás a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlaton közel száz farmernadrágot, - inget, cipőt és egyéb kiegészítőket láthatnak majd az érdeklődők. A kiállítást - a rendezők reményei szerint - egy nagyszabású, sokakat, talán egész Csongrád megyét megmozgató akció előzi meg.
Az ősszel nyíló kiállítás egyik üzenete, hogy manapság a farmert a munkástól a nyugdíjason át a miniszterelnökig mindenki hordja. Igaz, a korábbiakban Magyarországon sokáig az volt a közkeletű hiedelem, hogy e vagány ruhát csak rockerek, a `csövesek` viselik. Az utóbbi évtizedekben azonban minden korosztályt és társadalmi csoportot meghódított a farmer.
Sokan emlékeznek még az első farmerhez jutás rögös útjaira, örömeire, egyéni mítoszaira. A Móra Ferenc Múzeum ezekre a személyes elemekre szeretne építeni, ezért is hirdet sajátos akciót a közgyűjtemény. A tárlat előkészítői a '70-es, '80-as évek farmeres fotóiból szeretnének egy csokrot összeállítani.
"Akik rendelkeznek ebből az időszakból magukról, barátaikról, szüleiről, nagyszüleiről farmeres fotókkal, kérjük a felvételeket borítékban, névvel és címmel ellátva adják le a Móra Ferenc Múzeum portájára. A borítékra nem más jeligét kell írniuk, mint "farmer". A felvételeket csupán másolásra kérjük, melyeket postán visszajuttatunk tulajdonosához, vagy a kiállítás megnyitása után a portán személyesen átvehetik" - mondja Szabó Magdolna, a múzeum néprajzkutatója, a kiállítás rendezője.
A farmeres fotókat október 10-ig várják a Móra Ferenc Múzeum munkatársai. A beérkezett képeket digitalizálják, nagyítják és így lesznek részei a farmer mindennapjait bemutató kiállításnak. Akik tehát kiállításon szeretnék látni a 30 évvel ezelőtti farmeres nagypapát, apukát vagy férjet, ne habozzanak, vegyék elő a családi fotóalbumot, válasszák ki a témához kapcsolódó felvételeket és adják le a Móra-múzeum portáján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.