Szex mint forradalom
2008. április 30. 16:00
"Régen mindig hárman voltunk a paplan alatt, apád, én és a magnó" - idézett egy hatvanas évekből származó aforizmát Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója.
Korábban
A Ratkó-korszak vége, a megtorlások abbamaradása és nem utolsósorban a fogamzásgátló tabletták megjelenése mind segítették az új életérzés kialakulását. Népszerű lett a nyugati divat, a beatzene, a miniszoknya, a farmer és a hosszú haj - beszélt a 68-as nemzedékről a múzeum igazgatója. "Az újbalos üzenetekre azonban a hazai ifjúság süket maradt: itthon nem lett népszerű Mao, és a vietnami szolidaritás, valamint a béketüntetések is a hivatalos politika részét képezték, s mint ilyet a fiatalok igyekeztek elszabotálni" - tette hozzá.
Benkő László, az Omega együttes billentyűse a megnyitón hangsúlyozta: a korszak szemtanújaként nagyon személyesnek és meghatónak érezte a kiállítást. A zenész felidézte, hogy ez az időszak volt a táncdalfesztiválok fénykora, 67-ben, 68-ban, 69-ben évente rendeztek ilyen eseményeket, melyeken az új beatzenét a hagyományos táncdalok közé vegyítve juttatták le a közönséghez az akkoriban nézhető egyetlen tévécsatornán. "A vezetők azt hitték, amit csinálunk, az múló divat. Jellemző, hogy általában késve reagáltak arra, amit csináltunk" - beszélt a beatzenészek hivatalos kultúrpolitikához való viszonyáról Benkő László.
Az időszaki tárlat a korszak hangulatát jellegzetes tárgyi emlékekkel: hordozható lemezjátszóval, lemezborítókkal, lakásfelszerelési cikkekkel, plakátokkal, újságok kinagyított címlapjaival idézi fel. A látogatók hatvanas évekbeli műbőrfotelből nézhetik korabeli tévéképernyőn többek között Bereményi Géza vagy Kukorelly Endre emlékezéseit, a falon pedig Pasolini-, Andreas Baader-, Che Guevara- vagy Jim Morrison idézetei mellett hazaiakat is olvashatnak, mint például Vámos Miklósét: "kiderült, hogy le lehet feküdni egymással, és ez földindulást okozott mindenkinek a lelkében".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap