1956 utáni párthatározatok az emigránsok sorsáról
2007. május 24. 14:00
1956. október 23. és 1957. április 30. között csaknem 200 ezer ember hagyta el Magyarországot, ám közülük 1960 őszéig a becslések szerint 40 ezren visszatértek. Az MSZMP 1956 és 1963 között követett, igen ellentmondásos repatriálási és hazalátogatási politikáját Szabó Juliet foglalta össze a Múltunk 2007/1. számában.
Korábban
Mivel a Kádár-kormány propagandája szerint a menekültek többsége megtévesztett fiatal volt, akiket az ország hazavárt, feltételezhetnénk, hogy mindent meg is tett annak érdekében, hogy minél többen kerüljenek haza. Ez azonban nem így volt - derül ki a cikkből. A belügyminisztérium több ezer személy esetében indoklás nélkül megtagadta a hazatérést.
Szabó Juliet bemutatja az MSZMP 1958. júliusi tanácskozását, ahol például Kádár a következőket mondta: "az 1956-os emigráció tényleg érdekes emigráció. Ha van valahol skálája a vegyes társadalmi, politikai és különböző rétegeknek, itt tömegével megtalálható. Vannak kintmunkásemberek, normáért feldühösödött emberek, gyerekek, akik kalandvágyból rohantak világgá, vannak akik kiérkezésük után két hét múlva megbánták tettüket, mint a kutya, amely kilencet kölykezett [...] Vegyes tehát a társaság." A hazatérési propaganda azonban nem járt kimondott sikerrel, mivel nyilvánosan gyakorlatilag sehol nem propagálták az ügyet. A PB 1961-ben a következőképp nyilatkozott: "a mi propagandánk sem kielégítő, és a disszidensek egy részéhez el sem ér".
Érdekes mozzanat, hogy eközben a propaganda sikeresen dübörgött - a határokon belül. A forradalom bukása után ugyanis szinte azonnal kiadványok jelentek meg arról, hogy milyen sanyarú a menekültek sorsa, arra azonban nem biztattak senkit sem, hogy térjen haza. Érdekes módon - szovjet mintára - tömegesen senkit nem fosztottak meg állampolgárságától, ám igazából ezzel sem foglalkoztak túl határozottan. Hamarosan pedig a disszidens bűnöző figurája is megjelent a lapokban olyan menekülteket mutatva be, akik bűncselekményeket követtek el külföldön.
A büntetlen hazatérésre az 1963-as amnesztiarendelet nyújtott lehetőséget, de a hazatérők száma nem igazán nőtt meg ettől sem. 1964-ben a Külügyminisztérium megállapította, hogy a Nyugaton maradt 150 ezer menekült többsége nem fog visszatérni. Az irányvonal módosítását jelentette, hogy ekkor már belátták: a külföldön Magyarországról alkotott képet jelentősen befolyásolják az emigráns közösségek, így igen fontos lenne akár a semleges jóindulatuk elnyerése is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.