A történészek konszenzust teremtettek 1956 ügyében
2006. december 20. 17:00
Pozitívnak nevezte a tudományos szakma megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójáról Glatz Ferenc hétfőn Budapesten.
Korábban
Az évfordulón országszerte sok konferenciát, tanácskozást tartottak többféle témakörben, s ezeket sem a kormánykoalíció, sem pedig az ellenzék nem akarta befolyásolni - mondta. Az évforduló emléke - mutatott rá, sajnos a politikai csatározások emlékeként fog megmaradni. Hozzátette: reméli, hogy hosszú távon a történészek, a tudományos élet által kiadott munkák lesznek a döntőek.
A kutatások alapján más megvilágításba kerültek az ötvenes évek. Ma már világos - hangsúlyozta - hogy nem egyszerűen a párton belüli két erő, a Nagy Imre-csoport és a Rákosi-csoport küzdelme eredményezte a felkelést. Az 1948 után megvalósuló politika miatt robbant ki a tömegelégedetlenség; ezzel a politikával megsértették a parasztot, a városi kispolgárságot, a szatócsokat, a kereskedőket, a munkásokat, megsértettek csaknem mindenkit - hangsúlyozta az MTA Történettudományi Bizottságának elnöke.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg 18:05
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére 16:05
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai 09:05
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit tegnap
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni tegnap
- Népszerű magyar zenekarok előadásában hangzanak majd el az Illés együttes dalai tegnap
- Árpád-házi Szent Erzsébet legendája elevenedik meg a Liszt Ünnep nyitókoncertjén tegnap
- Több mint tízezer gyerek közül választották ki Nemes Jeles László legújabb filmjének főszereplőjét tegnap