10 tény az első holdraszállásról
2017. december 18. 12:40
Armstrong történelmi „kis lépése” valójában egy kisebbfajta ugrás volt. A holdkomp létrájától a holdfelszínig 110 centimétert ugrott.
Korábban
1. Az Apollo-11 volt az első olyan sikeres küldetés, amely során ember lépett a Holdra 1969. július 20-án. Neil Armstrongék összesen 21 órát és 36 percet töltöttek bolygónk égi kísérőjén.
2. Maga a holdséta ugyanakkor csupán két órára korlátozódott, ugyanis a NASA szakembereinek akkor még fogalmuk sem volt, hogy a szkafanderek mennyi ideig tudnak ellenállni az extrém (éjszaka akár mínusz 180, nappal pedig 140 °C között ingadozó) hőmérsékletnek.
3. Miután visszatértek a sétáról a holdkompra, a csizmájukra tapadt, mintegy négy milliárd éves „holdpornak” elmondásuk szerint olyan volt a szaga, mint a használt puskapornak.
4. Becslések szerint 500-600 millió ember nézte a tévéképernyőkön keresztül élőben a holdraszállást. Az arányosítás miatt érdemes megemlíteni, hogy a mostani 7,5 milliárd emberrel szemben akkoriban „csupán” 3,6 milliárdan laktak a Földön.
5. Armstrong történelmi „kis lépése” valójában egy kisebbfajta ugrás volt. A holdkomp létrájától a holdfelszínig 110 centimétert ugrott.
6. Neil Armstrong az utazásra magával vitt néhány fadarabot abból a repülőgépből, amellyel a Wright-testvérek 1903-ban úttörő repülésüket megejtették.
7. Az armalcolit ásványt, amelyet az első holdraszállás során fedeztek fel Aldrinék, az Apollo-11 három asztronautája nevének első néhány betűi alapján nevezték el: ARMstrong, ALdrin és COLlins.
8. Armstrong és Aldrin kis híján a Holdon ragadtak, mivel a holdkomp motorja egy törött kapcsoló miatt nem akart beindulni. Végül egy golyóstoll segítségével sikerült aktiválni.
9. Az amerikai zászló, amelyet a Holdon járt első emberek állítottak, valójában alig néhány óráig állt, ugyanis ledöntötte a felemelkedő holdkomp keltette nyomáshullám.
10. Miután visszatértek a Földre, az Apollo-11 legénységének 21 napot kellett karanténban töltenie.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.